Mindegy, hogy Jagger, Viszockij, vagy József Attila, Hobo minden szerepben hiteles maradt

Földes László Hobo első jelentős pécsi emléke az Agitátorok film forgatása volt 1968-ban, itt a városban, amiben maga is szerepelt, így aztán rögtön be is tiltották. A Mick Jagger magyar alteregójaként befutott énekes eleinte a Kex együttessel szerepelt sokat (egyik első dalát is nekik írta Csillagok ne ragyogjatok címmel), de Pécset mindenkor, mindenhol – erre a héten a Színház téri koncertjén újra felhívta a figyelmet – a kedvenc városának nevezte. A nagy pécsi sorozat 1978 őszén indult, a Balokány-ligetben, ahol az akkor alakult Hobo Blues Band vidéken először lépett fel (kezdetben az országban sokfelé nem kívánatos vendégnek számítottak).

Hobóról tudni kell, hogy gyakran kiszól a közönségnek. Kedvesen elbeszélget a hallgatóság igen apró vagy igen idős tagjaival, és olykor, ha kell, kíméletlenül kiosztja még a sajtót is. – Fiatalember! Addig nem folytatom az éneklést, amíg abba nem hagyja ezt a villogást! Ez a régi DoZso pinceszintjének nagy termében hangzott el, és számomra örökké emlékezetes marad, mert éppen kollégámat, a Dunántúli Napló fotósát osztotta ki keményen, miután vakuval készített egy-két koncertfelvételt. Ugyanakkor utcán, kocsmában, koncert előtt vagy után, bármikor készségesen válaszolt bármely kérdésemre, soha nem volt nála tabu téma.

Eleinte csaknem mindig az Ifjúsági Házban lépett fel, a régi jó viszony nyomán, meg azért is, mert ott szinte harapni lehetett a hangulatot, amikor abba a kis terembe összezsúfolódott kétszáz ember, és együtt éneltek a Hobo Blues Banddel a dalokat. Aztán a szabadtéri bulik is igen jól sikerültek, hol esőben, hol tűző napsütésben és persze színfeketében a Rockmaratonon, ahol volt, hogy Deák Bill Gyulával közösen, hol külön-külön szólóban, vagy éppen a HBB zenekarral lépett fel. És persze egyre inkább begyűrűzött a koncertjeire a színház. Mert hát a HBB lemezek közül is több színpadra komponálva született (Vadászat, Esztrád), no meg Hobótól soha nem volt idegen egy kis játék, hogy valamiféle Shakespeare hősként, netán más karakterként álljon lélekbe markoló basszus hangjával a mikrofon elé. A Vadászatot egyébként legutóbb alig fél éve láthattuk tőle Pécsett, s mint a Gyűrűk ura Gandalfja száguldott keresztül kasul a pódiumon, miközben kopók és vérebek, hajtók és vadászok lepték el a képzeletbeli erdőt.

Mindemellett a legnagyobb koncertsorozatot a Művészetek és Irodalom Házában adta, és számomra ez az igazi Hobo, az irodalmár előadóművész, aki már régen kilépett a Rolling Stones vonzásából és olyan  neves költők és előadók világát idézte meg sorozatban, mint Allen Ginzberg és Kerouac a beatköltő és -író, vagy Muddy Waters, a blues atyja, Jim Morrison a Doorsból, és Tom Waits, dekadens színpadi jellegükkel, aztán József Attila, Viszockij, Faludy György és Villon, Pilinszky János, Ady Endre, vagy legújabban Bob Dillan. És időközben új helyszínek léptek be a körbe, a Zsolnay Negyed az E78 teremmel (itt volt például a 70 éves nagy budapesti bulija főpróbája), a Pirogránit udvar, a Pécsi Nemzeti Színház, a Kodály Központ és legutóbb május 30-án a Színház tér.

Ezek ismeretében érthető, hogy 2011. novemberében Hobo-koncerttel búcsúzott belvárosi helyszínétől a Zsolnay-negyedbe költöző Ifjúsági Ház. Hobó ekkor nyilatkozott arról is, hogy miként kezdődött az IH-val a kapcsolata. Először a hetvenes években úgy került ide, mint a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat munkatársa. Hozzá tartoztak a komolyzenei klubok, így a pécsi is. Egyszer megemlítette a ház vezetőinek, hogy csinál egy blueszenekart. Rögtön felkínálták neki a vidéki bemutatkozási lehetőséget, így játszott először Pécsett 1978-ban a Hobo Blues Band. Méghozzá akkora sikerrel, hogy máig ők tartják a látogatottsági rekordot a Balokány Ifjúsági Parkban, 1600 fizető nézővel.

– Sose felejtem el, 1978. november 10-én adta első vidéki koncertjét a Hobo Blues Band a pécsi IH-ban, s olyan tömeg volt, hogy két előadást kellett tartani. Holott nem is ismertek bennünket, ám Szitár Éva és Till Tamás pécsi népművelők ragyogóan megszervezték a fellépésünket.

Hobo 2011-ben kapott Kossuth-díjat, amiről pedig így összegzett akkor lapunknak:

– Hogy kit jutalmaztak, az előadóművészt, a zeneszerzőt, netán a színészt?

Én úgy szoktam önmagam meghatározni, hogy a zene, a költészet és a színház Bermuda-háromszögében tűnök el, hisz valójában se színész, se énekes, se író nem vagyok. Azt hiszem, elsősorban a függetlenségemmel érdemeltem ki ezt az elismerést, hogy nem álltam be soha semmilyen színű sorba, mindig minden rosszal szembementem.

S 2011-ben válaszolt nekünk arra is, hogy mi vezette el Mick Jaggertől Tom Waitsig.

– A Rolling Stones térített meg,  A kis vörös kakas volt az áttörés, amikor katonaként 1964-ben egy őrtoronyban hallottam a számot. Aztán jött a Cream, meg a Doors. A bluesos alapokkal. Jim Morrison persze a költői szövegével, a szabadságával is megérintett. Viszockijnak a szuggesztivitása ragadott meg, Tom Waitsnek a költészet és a bárzene közötti kötéltánca. S hogy elesett, védtelen emberekről énekeltek.

– Hogy kerültek ebbe a körbe a költők?

– József Attila, Faludy György és Pilinszky János egy másik sorozat. Mindig szolgálója voltam a magyar költészetnek. Az említettek pedig olyan egyéniségek, akiknek a megszólaltatásához nem kellett új modort felvennem.