Ilyen az, amikor beszippant a Katlan (galéria és videó)

– Akkora vihar volt az első este, hogy ijedten húzódott be a többség a szállására. A Platon Karataev koncertet elmosta az eső, de mindenki hamar regenerálódott, mert a Kiscsillagra újra összeállt a közönség, mondja egy fizikus srác, akit két pesti egyetemista lánnyal veszek fel Nagyharsányban, a Vylyan teraszra autózva. A stoppolás amúgy a Katlan-közlekedés szerves része, miután a körjáratos buszok óránként indulnak, s nem igazodnak a műsorok kezdetéhez.

A Vylyan terasz egyébként külön szám, s nem csak a kiváló borok miatt. Erről a kis hegytetőről amerre a szem ellát, mindenütt hatalmas szőlőmezőket látni, miközben népszerű írók és jazz-zenészek szórakoztatják a nagyérdeműt. Ezúttal Hofecker Dániel és a Budapest Jazz Orchestra bulijára érkezünk, mert az Ausztriában élő pécsi zeneszerző és trombitás sorra nyeri a nemzetközi dixie versenyeket szerzeményeivel, és most másfél tucat hazai sztármuzsikussal  ebből hozott bemutatót. Lenne itt utána irodalmi csemege is Tóth Krisztinával, de rohanok tovább a nagyharsányi református templomba, ahol a Magyar Zene Háza vackolta be magát. Az udvarán kétszáz ember ül szalmabálákon és Beck Zolival beszélgetnek. – Mit jelent neked a zene? – Az életem szerencséjét! – hangzik a 30Y frontemberének tömör zárógondolata. Lapunk kérdésére pedig, hogy 15 éve miért vállal mindig egy teljes hetet a fesztiválon, ezt a választ kaptam: – Itt elemi szabadsága van. Nincs klasszikus értelemben vett színpad és nézőtér, az alkotó, az előadó és a közönség dialógusa mélyebb értelmet kap, mint a legtöbb hagyományos közösségi térben, sőt, a szerepek is gyakran felcserélődnek.  

Ezután belépek a román stílusú gótikusan kibővített 800 éves puritánul egyszerű templomba, ahol Barabás Lőrinc kvartettje fog koncertezni. A falu főteréig kígyózik a bejutni vágyók sora, mégsem próbál senki trükkösen előre jutni, s végül mindenkinek jut ülőhely. Tudom, hogy az egykezes trombitás egészen modern jazzt fúj, a környezetemben mégis ott ül egy öt és egy tíz éves gyerek, negyvenes szülőkkel, arrébb meg egy hetvenes házaspár. És a zene csodásan szól! Utoljára akkor éreztem ezt az éteri pillanatot, amikor Jan Garbarek a Pécsi Bazilikában szaxofonozott. Ahogy a bőgő szólót játszott, a hangszer kiterebélyesedett az egész templombelsőre és a közönség lélegzete is részese lett a hangok születésének.

Ezt követően Beremendre vezetett az út, két zalai hölgyutitárssal. A Besh o Dromra igyekeztünk, a strand mögötti lovaspályára, ahol pár száz ember már igen jól érezte magát. Mert nagyon szórakoztató, ahogy ez a profi zenészekből álló társaság az autentikus cigányzenéből rockot formál, a klasszikus rockból pedig roma zenét.  

Aztán meghallgattam Frenket árnyas fák közt a beremendi Kovácsműhelyben. Sajátos Cseh Tamásos, bluesos dalokat énekelt egy szál gitárral, majd a rá jellemző „magyaros David Bowie” számok következtek billentyűs, dobos kiegészítéssel.

Szóval ilyen egy laza nap a Katlanban és persze rengeteg diskurzus egészíti ki jó ismerősökkel. Én például szót váltottam a faluturista Köles Ferenc színésszel, valamint Jehan Paumeróval a 20 éves jubileumát szombaton Nagyharsányban ünneplő Psycho Mutantsból.