Furcsa párt alakít Lipics Zsolt és Vidákovics Szláven

Neil Simont a Broadway vígjátékmesterének is szokták nevezni, nevéhez fűződik a már címében is emlékezetes, Hollywood aranykorának végén, 1967-ben napvilágot látott Mezitláb a parkban című film, amellyel a szerző berobbant a köztudatba, s amelyet számos színházban is játszanak a mai napig. Ezt követte 1968-ban a Furcsa pár, melyet szintén filmre is vittek. A két főszereplő, a számos sikerprodukcióban együtt játszó Walter Matthau és Jack Lemmon feledhetetlen játéka világszerte ismertté tette a művet. A színészpárost, bár a filmvásznon leggyakrabban egymásnak feszülő szerepekben szórakoztatták nézőiket,a való életben szoros barátság fűzte össze. A Furcsa pár színpadi változata kedvelt darabja a magyarországi színházak repertoárjának azóta is.

Pécsen ezúttal a teátrum két vezetője, a Jászai Mari-díjas Lipics Zsolt igazgató és a művészeti vezető Vidákovics Szláven formálja meg a főszereplőket. Az előadást pedig a Jászai Mari-díjas Bagó Bertalan rendezi, aki szintén nem ismeretlen a helyi közönség számára, a tavalyi évadban bemutatott és azóta is műsoron lévő Teljesen idegenek című produkciót is ő állította színpadra, mindemellett Bagó a novemberben Pécsen vendégszereplő székesfehérvári Vörösmarty Színház Az öreg hölgy látogatása című drámájának direktora is.

Az alaptörténet a következő: „Felix házassága tönkremegy, kénytelen elköltözni otthonról, a családjától. Legjobb barátjánál, Oscarnál lel befogadásra, aki előtt nem rejti véka alá fájdalmát: sír, valóságos könnyekkel, csillapíthatatlanul. Majd házimunkába fojtja szörnyű bánatát. Folyamatos házimunkába. Közben beszél, kérdez, beszél, főz, csiszatol, beszél, porszívóz, magyaráz, sír – vég nélkül. És ezt el kell viselni… Oscarnak, aki amúgy az egyik legtrehányabb ember a világon.” – összegzi a cselekményt a Pécsi Nemzeti Színház.

„Garantált a siker! Nem lesz senki a nézőtéren, aki legalább egyszer-kétszer ne ismerne magára előadás közben! De mivel másokkal történik, oly könnyű szívből kacagni, harsányan röhögni – sírva nevetni. Nem akarunk különösebb eszmeiséget belemagyarázni abba, miért mutatjuk be ezt a művet. Egyszerűen: csak mert jó. Mert mindenkinek igénye van a nevetésre” – olvashatjuk az előadás színlapján.