Új, négyszereplős előadás

2023.10.10. 17:30

Öldöklés volt a Pécsi Nemzeti Színház színpadán

Az öldöklés istene című darabot mutatták be a múlt hétvégén a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínpadán. A szövegkönyvet a félig magyar származású francia írónő, Yasmina Reza jegyzi, aki számos nemzetközi díjat elnyert vele. 2011-ben Roman Polanski világsztárokkal bemutatott filmje tette ismertté a darabot. Megnéztük a pécsi produkciót, mutatjuk is, milyen benyomásokat szereztünk.

Mohay Réka

Forrás: PNSZ

Adott két szülőpár, akik azért találkoznak, hogy a kamaszfiaik közötti, testi sértésbe torkolló konfliktust békés, humánus módon rendezzék. Ám ez, természetesen aligha sikerül, a házaspárok tagjaiból fokozatosan törnek elő az elfojtott és elfojtatlan indulatok, folyamatosan vetkőzik le – a Köles Ferenc által megformált Michel esetében szó szerint is – a kulturált, civilizált külcsínt.

A történet az atrocitást elszenvedő fiú szüleinek nappalijában játszódik, amelyet, amint azt Istvánfi Fruzsina pécsi színpadon felállított, ízléses és érzékletes díszlete is bemutat, az ott élő feleség (Darabont Mikold) afrika-kutatói munkásságára utaló törzsi maszkok és dísztárgyak ékesítenek. Vagy mindez ennél többet is sejtet? Természetesen, amint azt nem nehéz kitalálni, a motívum a szereplőkből előtörő „állatias” ösztönök allegóriájává emelkedik. A darab a karakterek közötti konfliktusok révén annak bemutatására törekszik, hogy az emberi viselkedésben az ősi, vad ösztönök mindig jelen vannak, még a legkifinomultabb társadalmi rétegekben is, függetlenül attól, mennyire civilizáltnak tartjuk magunkat.

A két párost megformáló Vlasits Barbara, Darabont Mikold, Józsa Richárd és Köles Ferenc, illetve Bodonyi József rendező mindent megtesznek a sikerért, a felfokozott hangulatú jeleneteket helyenként abszurd humorral itatják át. Mókás adalékot jelentenek a díszlettel való interakciók, amint például Vlasits Barbara kényszeredetten rendezgeti az őket vendégül látó pár hosszú levelű szobanövényét az annak kényelmesen nekiterpeszkedő férje mögött, vagy ahogyan Józsa Richárd megküzd a házigazdák viselkedésével ellentétes lazaságot sugalló babzsák fotelekben való elhelyezkedéssel.

A társulat erőbedobása ellenére azonban a darab, ahogyan a megszámlálhatatlan díjjal kistafírozott világsztárokat felvonultató film, nem feltétlenül tud átütő élményt nyújtani. A konfliktusok egyre inkább művinek hatnak, a cselekmény és a végkifejlet pedig rendkívül kiszámítható. A rövid előzetes beharangozó alapján az első pillanattól kezdve sejthető, hogy mi fog történni, a már említett afrikai díszek ezt tovább erősítik. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a darab katarzissal vagy gondolatébresztő értékkel is kevésbé tud szolgálni, a hetvenöt perc lefolyása alatt gyakran támadhat az az érzésünk, hogy a szerző nagyhatású társadalomkritikára való törekvése sokkal inkább vált klisék áldozatává, a provokatív, erős címhez nem párosul ehhez passzoló kifejezőerő a darab cselekményében.

A pécsi közönség által kedvelt, karakteres színészekkel töltött este reményében egyszer érdemes lehet megnézni az előadást, ám a darabválasztást, részünkről legalábbis, kevésbé értjük, főként, hogy annyi izgalmas, emberi, érzelmi mélységet feltáró színdarab közül hogyan és miért pont erre esett a választás.

Ha utánanézünk, a Polanski-féle filmről is igen szélsőséges véleményeket olvashatunk a nézők tollából: „Túlságosan megírt és erőltetett. A forgatókönyv irreális, miért beszélgetne tovább a két pár, ha ennyire nem kedvelik egymást, mintha csapdába estek volna a lakásban. Nem sok értelmet találok benne”, írta egy kommentelő. Ezzel szemben egészen más véleménnyel is találkozhatunk: „A gyönyörű szoba fokozatosan megy tönkre, ahogy a beszélgetést átitatja az alkohol. Minden szereplő megváltozik, ahogy napfényre kerül az igazság, a végére a négy karakter teljesen lelepleződik. Semmit sem lehetett volna jobbá tenni, ez egy remekmű”. Rajtunk áll tehát, hogy milyen ítéletet mondunk a látottakról, mely, talán szándékosan is, de egészen biztosan megosztó végeredményt kínál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában