Varázslatos koncerttel búcsúzott egymástól a Pannon Filharmonikusok és a vezető karmester

Megadták a módját a búcsúnak a szervezők és a zenekar is, mert már a műsorösszeállítás is alkalmazkodott a helyzethez, az első előadott mű Dohnányi Ünnepi nyitánya volt. Legalább kilencven zeneművész vett részt a játékban, sőt, ha nem is fanfárok, de tíz fúvós a színpad fölötti karzaton fújta a hangszerét. A pátoszt tovább fokozta, hogy ez a mű a Himnusz dallamára építkezik, valamint többszörös jubileum jegyében csendült fel. Pest-Buda egyesülésének 50.  évfordulójára született meg, s kereken 100 esztendeje novemberben 19-én volt az ősbemutatója.

Szóval a fennkölt alaphang megvolt az esthez, amit aztán sikerült fokozni. A Kodály Központban az elmúlt esztendő során hallható legjobb hangszerszóló következett, a világ zongorairodalmának egyik legnehezebb versenyművéből,  Rahmanyinov III. zongoraversenyét adta elő Balázs János a Pannon Filharmonikusokkal. A művész láthatóan együtt él ezzel a darabbal, mert a 102 éve született Cziffra György emlékére szervezett Cziffra Fesztivál keretében – melynek ő a művészeti vezetője és főszervezője is – a Rahmanyinov zongoraversenyekkel végigjárta az országot.

Rahmanyinov III. zongoraversenyének az a sajátossága, hogy a romantikus dallamokat a zongora szinte elénekli a zenekar kíséretében. Ám ez a közös párbeszéd nem felelgetésekből, hanem kiszámíthatatlanul csapongó  dualógusokból áll, így hihetetlenül nehéz az ütemet, a közös játék egybecsengését megtalálni. Hallottam már ezt a darabot többször és több előadóval – mert azon kívül hogy a világon az egyik legnehezebb, szerintem az egyik legszebb versenymű is. Például fiatal olasz művésznővel lírai finomságokat kiemelve, orosz zongoraművésszel katonásan kemény változatban, Balázs János előadásában viszont arányosan helyén volt minden. Hol álomvilágba érezte magát az ember, hol kétlábbal járt a földön, de a játék mindvégig pontos volt és magával ragadó. Nem véletlenül kapott több perces vastapsot a végén a szólista és a zenekar. A közönség pedig ráadásként hallhatott a zongoraművésztől egy csilingelő melódiát, ahol a két kéz két hangnemet játszott, majd egy virtuóz Liszt művet, a VI. Rapszódiát.

Maradt meglepetés a hangverseny második részére is, mert Saint-Saëns Orgonaszimfóniája páratlan a maga nemében. A francia zeneszerző fiatalon megalkotott két szimfóniát, aztán sokáig nem foglalkozott ezzel a zenei formával. Majd angol megrendelésre mégis rászánta magát, s egy olyan terembe tervezték az előadást, ahol híres orgona is állt, adódott a lehetőség, hogy újdonságként ezt a hangszert is beépíti a darabba. Emellett magyar vonatkozása is van a szimfónia bemutatásának, ugyanis az 1886-os bemutató évében elhunyt Liszt Ferenc emlékének tisztelgetett vele a zeneszerző. Pécsett most egy mobil orgonán szállt be az előadásba Kovács Szilárd Ferenc, a Pécsi Bazilika zeneigazgatója és tökéletesen bezengte a teret a mobil hangszer is. Egyébként Saint-Saëns-nak olyan sikeres lett ez a műve, hogy a szerző ezt követően nem készített már több szimfóniát, mondván, ennél jobbat úgy sem lenne képes összehozni.

A Pannon Filharmonikusok pedig hatalmas létszámban megmutatták, hogy mire jutottak 12 év alatt együtt (az eddigi leghosszabb idő, amit egy karmester a zenekar élén eltöltött) Bogányi Tiborral. Mert a szimfónia előadása közben hullámzott a lágy andalgás csilingelő fellegében és a mindent elsöprő vágtató zenében a hallgatóság, miközben kamrazenei finomságok is érzékelhetők voltak a nagyzenekari játékban.  

Kodály Központ, november 25.

Háromszor három

A Pannon Filharmonikusok és Balázs János koncertje