Tárt kapukkal várnak este

2024.02.20. 07:00

Bárdos-Blatt Szabolcs: Hívunk mindenkit, aki közösségbe vágyik

Nyitott templomi estek várják az érdeklődőket a héten a Szigetvár-környéki Református Gondozó Egyházközségnél. A programot szervező fiatal lelkész házaspár, Bárdos-Blatt Szabolcs és Bárdos-Blatt Boglárka szeretné, ha mindenki, aki közösségbe vágyik, bátran csatlakozna az eseményekhez, mely minden érdeklődő számára nyitott.

Mohay Réka

A héten három településen zajlanak majd az ökumenikus, nyitott templomi estek a református templomokban. Február 21-én, szerdán Basalon este 18 órai kezdettel várnak minden érdeklődőt, felekezeti hovatartozástól függetlenül. A program vendége Tokodi Konrád Zoltán, fiatal református lelkész lesz, aki igét hirdet, s aki korábban „a gyártósort is megjárta” – amint a szervezők fogalmaznak. Az eseményen a Kaposvári Katolikus Plébániai Unió Ifjúsági Zenekara biztosít majd méltó zenei kíséretet. A program során a gyermekek számára a szervezők külön foglalkozást is tartanak. 

Bárdos-Blatt Szabolcs
Bárdos-Blatt Szabolcs és Bárdos-Blatt Boglárka

Ezt követően szeretetvendégség, közös süteményezés várja a résztvevőket. 
Február 23-án, pénteken Hobolban kerül sor hasonló programra, ahol a szigetvári Apostoli Pünkösdi Egyház dicsőítő csapata zenél a szintén 18 órakor kezdődő összejövetelen. Beszédet dr. Literáty Zoltán, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánja tart. 

Különlegesség, hogy február 22-én, csütörtökön Vásárosbécen, a helyi református templomban 16 óra 30-tól holland nyelvű igehirdetésre kerül sor, Marco de Leeuw van Weenen, a Tolnai Református Egyházmegye missziói munkatársa jóvoltából. A térségben ugyanis számos holland család él, akik számára az egyházközség már angolul is szervezett istentiszteleteket, most azonban anyanyelvükön szólítják meg őket. 

A lelkész házaspár különleges feladatot teljesít

A Szigetvár-környéki Református Gondozó Egyházközséghez tizennégy település tartozik, ezeken vándorolva vesz részt az egész helyi közösség a minden héten máshol megtartott istentiszteleteken. Bárdos-Blatt Boglárka és Bárdos-Blatt Szabolcs ifjú lelkész házaspár az úgynevezett Baranya-program keretén belül azért költözött a vármegyébe két éve, hogy felkeressék az elnéptelenedő falvak lakóit és élő református gyülekezetté szervezzék őket. Az istentiszteletekre, bibliaórákra és imaórákra kisbusszal viszik azokat, akik máshogy nem jutnának el a programokra. 

A nyitott templomi estek elindításával is az a céljuk, hogy közösséget építsenek, illetve, a számukra fontos értékeket megosszák másokkal. 

– Sokaktól hallottuk, hogy nincs elég közösségi program a környéken, ezt a hiányt is törekszünk pótolni. Szeretnénk egy kis pezsgést hozni a falvak életébe, továbbá az is célunk, hogy a számunkra fontos értékeket, hitünket minél szélesebb körben osszuk meg és adjuk át. Szeretnénk a három falu, Basal, Vásárosbéc és Hobol lakosságát, illetve minden érdeklődőt megszólítani és jó hangulatú együttlétet, alternatívát kínálni a közös időtöltésre 

– fogalmazott Bárdos-Blatt Szabolcs. Aki pedig a három alkalom során kedvet kap a folytatásra, szeretettel várják az egyházközség rendszeres programjain. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában