Mély érzések tükröződnek

2024.03.09. 17:40

Új kötet jelent meg a Gandhi Fotóklub ifjú tehetségeinek munkáiból

Tükrőződések címmel látott napvilágot a pécsi diákok munkáiból készült új fotóalbum. A Gandhi Fotóklub fiataljainak formabontó, elgondolkodtató és művészi képei immár másodszor jelentek meg kötetben. Szakmai mentoruk, Marsalkó Péter úgy véli, az itt tanulók modern látásmódja hiánypótló lehet a magyar fotóművészetben.

Mohay Réka

A Gandhi Gimnázium ifjú fotós tanoncainak 2021-ben jelent meg első kötetük, Válts objektívet! Azóta azonban annyi igényes, új fénykép született, hogy a gyűjtemény új kiadásért kiáltott, mely nemrég látott napvilágot Tükröződések címmel.

Gandhi
Gandhi: büszkék a fiatal tehetségekre.
Fotó: Marsalkó Péter

–  Az már önmagában példaértékű, hogy a gimnázium energiát és anyagi ráfordítást szán egy ilyen kötet megjelenítésére

 – fogalmazott Marsalkó Péter, aki a kezdetektől vezeti a fotószakkört a középiskolában.

– Az a csodálatos ebben a könyvben, hogy ebben nem szociofotók vagy a szegénység ábrázolása jelenik meg, hanem a fiatalok lelkéből fakadó modern és friss, újító törekvések. Olyan irányvonalakat vázolnak fel, amely, úgy gondolom hiánypótló a magyar fotóművészetben: ez a nemzeti fotográfia iránya. Az elkészült képek hordozzák azt az erőt, amelyet a nemzetiség magában hordoz és képi kommunikáció által bemutatnak a világnak 

– hangsúlyozta.

A fotószakkörösök munkáiból a köteteken túl 2022 őszén kiállítás is nyílt a Trezor Rendezvényházban.

Marsalkó Péter elárulta, a könyvben is bemutatkozó fiatalok közül két érettségi előtt álló diák a Kaposvári Egyetem fotográfia szakán készül továbbtanulni.

– Kunos Viktória és Balogh András olyan modernséget, vizualitást képvisel, amelyre ma véleményen szerint nagy szüksége van a hazai fotóművészetnek. Úgy gondolom az, hogy a Gandhiban tanuló, egyébként nem is pécsi származású fiatalok innen, Pécsről indulnak el pályájukon, a város számára is kitüntető értékkel bír. 

– Érdekes lehet azon is elgondolkodni, a társadalom miként értékeli azt a szót, hogy cigányság? Nagyon-nagyon fontos lenne, hogy megértsük, mindenkire büszkének kell lennünk, akik kimagasló teljesítményt nyújt. A szakkörnek és a megjelent kötetek lényege is pont ez, hogy felfedezzük a helyi értéket, a helyi tehetségeket, amely Pécsről indul és ezt támogatni és segíteni kell, egyedül ez lehet a jövő útja

 – vélekedik Marsalkó Péter.

Sokszínű anyagot hoztak létre a Gandhi ifjú fotósai 

A Tükröződések című kötet hat fiatal tehetség képeit mutatja be: Babó Carlos Dániel, Balogh András, Orsós Csilla Vanessza, Kunos Viktória, Orsós Krisztián Ernő, Orsós Veronika sokszínű munkái láthatók az albumban. A munkásságuk gyümölcseként született fényképek rendkívül változatosak, az érzelmek széles skáláját ragadják meg, több műfajban. Láthatunk természetfotókat és tájképeket, portrékat, zsánerképeket, illetve egészen különleges, gondolatébresztő, művészi alkotásokat is. A színes és fekete-fehér képek egyaránt egyedi és friss látásmódot tükröznek. 

A kötet megjelenésé a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft., a Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Iskola, illetve a Nemzetiségi – Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központ támogatta.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában