labdarúgás

2018.11.08. 16:30

Egy sváb ház kapualjában kezdődött ez a kivételes, hosszú sportpályafutás

Kivételes sportolói karrier Ferencz Éváé, és még nincs vége a sikeres pályafutásának. A női futballista ötvenen túl is játszik, addig csinálja, amíg a testének és a lelkének jól esik.

Horváth László

Fotó: Löffler Péter

Egy hölgynek nem illik a korát firtatni, de Ferencz Éva talán megbocsátja, ha eláruljuk, hogy decemberben lesz 54 éves. Ami azért érdekes, mert még aktívan futballozik, a PMFC NB II.-es női labdarúgócsapatának játékosa. Súlyos műtéte után most az igazi visszatérésre készül, a keresztszalag-pótlást követően szeptemberben kezdte el újra az edzéseket, ősszel néhányszor percekre már beszállt, de teljes értékűként csak tavasszal számíthatnak rá.

– Ez volt eddig a legsúlyosabb sérülésem, óvatosan terhelem magam, vigyáznom kell a mozgással, nehogy újra megsérüljek. Mert még folytatni szeretném – fogalmazott Ferencz. – Addig csinálom, amíg a testemnek és a lelkemnek jólesik. Márpedig egyelőre még így van. Ehhez biztosan az is hozzájárul, hogy ebben a korban is fel tudom még venni a versenyt a fiatalokkal, nem vallok szégyent sem az edzéseken, sem a meccseken.

Annak idején fiútestvérével kezdett el futballozni, szülőfalujában egy régi sváb ház kapualjában rúgták a bőrt, sokszor órákon át. A srácból aztán nem lett igazolt labdarúgó, a húgából viszont igen.

Ferencz edzője a PMFC-nél Győrki Ákos, aki maximálisan elégedett vele.

– Ez az első idény, hogy együtt dolgozunk – meséli a tréner. – Tanítani való a hozzáállása a labdarúgáshoz, példát mutat a fiataloknak, felnéznek rá. Már várom, hogy tavasszal egészségesen visszatérhessen.

A hölgynél nemcsak a foci jelenti a sportot, hanem rendszeresen úszik, fut, biciklizik, lovagol, horgászik. Nem tudja az életét mozgás nélkül elképzelni.

Válogatott is volt

Szerepelt a Pécsi Fortunában, a PMSC-ben, a PVSK-ban, a Völgységi NSE-ben, a Szigetvári Vasasban, nyolc évig játszott Horvátországban, és volt válogatott is. A Fortunával kétszeres bajnoki bronzérmes és ugyanannyiszor Magyar Kupa-győztes, több mint ezer élvonalbeli meccs van a lábában. Mindezt úgy, hogy gerincsérüléssel született, ez azonban szerencsére nem gátolta meg a sportolásban. Harminckét éve tanít a szalántai általános iskolában, három diplomája van, azonban még most is képzi magát, ápolói szakmát tanul, májusban végez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában