Baranyai derbi

2018.11.16. 11:30

Jöhet az év meccse! Mohácson csap össze az MTE 1888 a Kozármislennyel

Minden túlzás nélkül az év mérkőzése vár ma este (19.00) a Mohácsi TE 1888 női kézilabdacsapatára, amely a megyei rivális Kozármislenyt fogadja.

Erdélyi Bianka (Forrás: Mohácsi Újság.hu)

A múlt hétig szépen gyűjtögették a pontokat a mo­hácsiak, akik ennek köszönhetően a harmadik-negyedik helyen álltak a tabellán. A hazai veretlenség azonban a hetedik fordulóban megszakadt, hiszen a Győri Audi ETO KC U19-es csapata elleni mérkőzésen a hitehagyott és rengeteg hibával tarkított teljesítménynek nulla pont lett az eredménye.

A mélypontból sok ideje nincs kimászni a csapatnak, hiszen jön a következő fellépés, ráadásul a Kozármislenyt fogadja Füzesi Ferenc gárdája. Az elmúlt évek statisztikája alapján az erőviszonyok kiegyenlítettek, a legutóbb lejátszott tíz mérkőzésen négy mo­hácsi és három mislenyi győzelem, illetve három döntetlen született. A legutóbbi találkozón szintén Mohácson a Kozármisleny örülhetett, háromgólos győzelmet aratott, amiért most szeretnének visszavágni a Duna-partiak.

– Pontosan tudjuk, hogy nagyon fontos mérkőzés vár ránk pénteken, így is fogunk pályára lépni – mondta lapunknak a mohácsiak játékosa, Bozsovics Rita (képünkön), aki éppen pénteken ünnepli 24. születésnapját. – Sosem könnyű a Kozármisleny ellen játszani, de biztos vagyok benne, hogy mindenki mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy győztesen hagyjuk el a pályát és kiszolgáljuk a közönségünket.

A mérkőzésen hazai részről Rittlinger Lotti nem lép pályára, mert az ifjúsági válogatott edzőtáborában vesz részt.

Nyerni akarnak a mislenyiek is

– A hazai pálya a Mohács esélyeit erősíti, nekünk viszont nyernünk kell, ha nem akarunk leszakadni az élmezőnytől – mondta a kozármislenyiek vezetőedzője, Kovács Tamás. – Mindkét csapat jól ismeri egymást, a pillanatnyi forma és a megfelelően türelmes és pontos játék vezethet sikerre bennünket. Az elmúlt hetek megterhelő sorozata, a bajnoki és a kupameccsek váltakozása ellenére a lányok állják a sarat. Van jó pár kisebb-nagyobb sérülés, de úgy néz ki, hogy Hosszu Boglárka kivételével mindenki hadra fogható lesz.

A mislenyi szurkolók is nagyon készülnek, sokan kísérik majd el a kedvenceket. K. M. A.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában