tenisz

2019.01.31. 08:48

Szeretne bekerülni a válogatott keretébe

Eredményei alapján, úgy tűnik, nagyon jó úton jár Koncz Levente, a Pécs 2000 TC tehetséges teniszezője. A 15 éves játékos szépen szerepelt több rangos versenyen is, így például a Budapesten megrendezett országos kiemelt első kategóriás viadalon Kincses Kristóffal párosban első helyen végzett, míg Székesfehérváron egy tizenhat éveseknek kiírt versenyen győzött egyesben.

K. Mayer A.

A jó teljesítményének köszönhetően Koncz Levente jelenleg a tizenharmadik helyen áll a korosztályos ranglistán. Ha ehhez hozzátesszük, hogy vetélytársaihoz képest elég kevés versenyen szerepelt, még inkább figyelemre méltó ez az eredmény.

– Eredményeivel már felhívta magára a figyelmet, s az idei szezonban úgy szeretne versenyezni, olyan teljesítményt akar nyújtani, amelynek köszönhetően bekerül a korosztályos válogatott keretébe – mondta edzője, egyben édesapja, Koncz Zsolt. – Ennek érdekében természetesen nemzetközi versenyeken is indulnia kell, amit lehetőségeinkhez mérten meg is fogunk tenni. Nagyon bízom benne, hogy kihozza magából a maximumot a következő hónapokban.

A kondícióját és a technikáját illetően nincs oka panaszra Koncz Leventének. Ám kétségtelen, több meccsrutinra lenne szüksége – ha sűrűbb lenne a versenynaptára és több mérkőzést játszana, gyorsabban fejlődne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában