Rúdsport

2019.02.22. 10:52

Bronzérmes lett Szántó Csenge

Pécsi bronzérem született az egyik legrangosabb nemzetközi rúdsport versenyen, a nemrégiben Firenzében megrendezett Art Pole Italy-n. A tizenöt éves Szántó Csenge kategóriája legfiatalabb indulójaként érdemelte ki ezt a bravúros helyezést.

Szabó D.

A válogatott sportoló korábban megnyerte a hazai rendezésű Pole Artistic Hungary-t, így egyedüli magyarként képviselhette hazánkat a közel négyszáz versenyzőt felvonultató olaszországi megmérettetésen. Ráadásul pont a verseny napján ünnepelte tizenötödik születésnapját, ami egyben azt is jelentette, hogy egy korosztállyal feljebb, az elit junior kategóriában mutatott be harmadik helyet érő produkciót, megelőzve ezzel a túlnyomórészt 17-18 éves versenytársait.

– Ez volt az első versenyem ebben a kategóriában, és sokkal nagyobb küzdelemmel járt, mert már az idősebbek ellen kellett harcba szállnom, de így még jobban örülök ennek a harmadik helynek – mondta lapunknak Szántó Csenge. – A tavalyi világbajnoki negyedik helyezésemnek és a firenzei produkciómnak köszönhetően pedig kvalifikáció nélküli meghívást kaptam az oroszországi vb-re is, ami óriási elismerés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában