Labdarúgás

2019.06.22. 10:30

Egy jó kis focimeccshez ragaszkodott Dárdai Pál

A tévét már vagy három hete nem kapcsolta be, a telefonját is ritkán nézi meg, inkább pecázik, fürdik, hajózik a Balatonon a családjával ifjabb Dárdai Pál. Ahogy fogalmaz: elvan, mint a befőtt.

K. Mayer András

Ma délután már az Idősebb Dárdai Pál Emlékest keretében megszervezett futballmeccsen lép pályára ifjabb Dárdai Pál, aki ezúttal is nagyon jó csapatot hoz magával. Játszani fognak a fiai, valamint olyan korábbi kiválóságok, mint például Lőw Zsolt, Fehér Csaba, Szélesi Zoltán.

– Amikor jelezték, hogy lenne egy emlékest édesapám tiszteletére vacsorával, vetítéssel, rögtön azt válaszoltam, csak akkor jövök, ha foci is lesz. Mi mindig egész nap futballoztunk, apunak is ez volt az élete, így kerek és tisztességes ez a történet – mondta lapunknak ifjabb Dárdai Pál. – Ilyenkor, nyáron mindig játszunk a barátokkal, haverokkal, a gyerekeimmel három-négy mérkőzést, azt kértem, szervezzenek akkor egyet most erre az alkalomra Pécsre. Azt megígérhetem, hogy jó játékosok lesznek a csapatomban, bízom benne, hogy sokan lesznek kíváncsiak erre a találkozóra.

Nemrég Kakasdon játszottak Dárdaiék, alaposan megmozgatva a települést és a környéket. Sokan mentek ki a meccsre, jó volt a hangulat – s ahogy a korábbi Hertha-edző fogalmaz, legalább ezerötszáz töltött káposztát göngyöltek a helyiek, senki nem maradt éhes.

Futball tehát ilyenkor, a nyári szünetben is szerepel a programban, de nem ez a fő csapásirány: ezúttal tényleg a kikapcsolódáson, a pihenésen, a feltöltődésen van a hangsúly. A Dárdai család egy ideje a Balatonon, Zamárdiban nyaral, s miután a feleség, Mónika is csatlakozott, teljes a „keret”.

– Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen! Nagyon jól érezzük magunkat Zamárdiban, a helyiek nem kérdezősködnek állandóan a fociról, itt egy szimpla nyaraló lehetek. Tévét már vagy három hete nem néztem, a telefont sem nagyon használom, elvagyok, mint a befőtt. Végigtolunk két-három hetet, ki kell használni, hogy ilyen gyönyörű a Balaton.

S ha már vízpart, akkor természetesen némi peca is van. Napközben ugyan úgy elfáradnak a család férfi tagjai, hogy estére alig marad energia a horgászatra, azért egy-két ponty és pár keszeg már „beugrott”.

– Nagyobbat még nem fogtunk. De pont most jön Szélesi Zoli, aki nagy horgász, majd ő megmutatja, hogyan kell fogni egy kapitálisat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában