2019.07.16. 17:00
Ezüstérmet nyertek Wentzelék az Eb-n
Ezüstérmes lett a szarajevói A-divíziós U18-as női Európa-bajnokságon a magyar válogatott, méghozzá a PEAC-Pécs játékosával, Wentzel Nórával a soraiban. A 18 éves tehetség egyelőre még csalódott, de bánkódni nincs idő, hiszen Völgyi Péter együttese máris utazik az U19-es világbajnokságra.
Óriási sikert ért el, egészen az U18-as női Európa-bajnokság döntőjéig menetelt a magyar válogatott a Bosznia-Hercegovina fővárosában megrendezett megmérettetésen. Az eddig veretlen mieink a finálét végül nagy csatában elbukták az olaszokkal szemben, de az ezüstéremmel sem lehetnek csalódottak. A csapat meghatározó tagja volt a PEAC-Pécs élvonalbeli együttesének játékosa, Wentzel Nóra is, aki ugyan nem számolt ennyire jó szerepléssel, de így utólag nagyon bánkódik az utolsó meccs miatt.
– Már a felkészülési meccseink is jól sikerültek, de az Eb előtt nem fogalmazódott meg ilyen, hogy mindenképp dobogóra szeretnénk kerülni. Egyszerűen csak jól akartunk szerepelni, s mindig a soron következő mérkőzésre koncentráltunk – mondta lapunknak az Eb-ezüstérmes Wentzel Nóra.
– Az olaszok ellen sajnos már nem játszottunk jól, a fáradtság nagyon kiütközött rajtunk. Az utolsó erőinket mozgósítva még sikerült visszajönnünk a meccsbe mínusz 18-ról, de a végét már nem tudtuk megnyomni. Nagyon csalódottak voltunk.
Wentzel egy rendkívül tehetséges generációhoz tartozik, hiszen korábban, az U16-os korosztályos Eb-n ezüstérmet, az U17-esen pedig bronzérmet nyert a válogatottal. És egyben csalódottsága is ebből fakad, mivel nagyon fájt a foga egy kontinenselsőségre.
– Szerintem az az erősségünk, hogy nagyon homogén csapat vagyunk, s pont ezért nem tudtak ránk készülni Szarajevóban sem – árulta el a Rátgéber Akadémia nevelése. – Az oroszok elleni csoportmeccsen például hatan dobtunk tíz pont felett. Ebből is látszik, hogy nem egy emberre épül a válogatottunk, hanem mindenki képes extrát nyújtani, s ez nagy előny.
Alig ért véget a kontinenstorna, máris repülőre szállt Völgyi Péter együttese, hogy elutazzon Thaiföldre, az U19-es világbajnokság helyszínére, ahol halálcsoport vár rá. A magyar lányok az Egyesült Államokkal, Ausztráliával és Dél-Koreával mérkőznek meg kvartettjükben.
Csak a belgák ellen rezgett a léc
A magyar lányok veretlenül jutottak el az Eb-döntőig. Csoportjuk az első helyen zárták, a fehéroroszokat (97-61), az oroszokat (76-34), majd a szerbeket (71-54) egyaránt simán verték kvartettjükben. Majd következett a Belgák elleni nyolcaddöntő, amely 64-64-es rendes játékidő után hosszabbításba torkollott. Wentzelék a ráadásban hengereltek (19-9), s a legjobb nyolcba jutottak. ahol átgázoltak a cseheken (90-61). Az elődöntőben Franciaország legjobbjai sem tudták megállítani őket (67-56). A fináléban végül az addig hibátlan olaszok jelentették a végállomást (62-70).