2021.07.26. 11:07
Megvan, hol kezdik meg a kupát és a bajnokságot
Kisorsolta a Magyar Kézilabda-szövetség a női NB I/B programját is, amelyet a csapatoknak már meg is küldött.
Ennek értelmében a Kozármisleny az első mérkőzést az újonc Komárom otthonában játssza a szeptember 11–12-ei hétvégén. Ugyanekkor a Mohács Csurgón vendégeskedik majd. A klubok augusztus 5-ig egyeztethetnek a pontos időpontokról.
Mint ismert a másodosztály lebonyolítása változott. A 10-10 csapatos keleti és nyugati csoportból a február 20-ig lezáruló alapszakasz eredményei alapján egy új 10-10 gárdás felső- és alsóházat alakítanak ki. Előbbiben a feljutásért, utóbbiban a kiesés ellen küzdenek majd a felek.
A bajnoki menetrend mellett a Magyar Kupa első fordulóját is kisorsolta a szövetség. Érdekesség, hogy a mohácsiak itt is a Csurgó ellen rajtolnak majd, de itt otthon kezdhetnek. A mislenyiek ebben a sorozatban is vendégségben startolnak, azonban nem kell olyan messzire utazniuk, mindössze Szekszárdra kell ellátogatniuk.
A Magyar Kupa első fordulójának párosítása
Ajka–Gárdony-Pázmánd, Kispest–Pénzügyőr SE, ÓKSI KKFT–Tempo KSE, Hajdúböszörmény–Eszterházy SC, Füzesabony–Hajdúnánás, Mohácsi TE 1888–Csurgó, Szekszárd–Kozármisleny SE, Szigetszentmiklós–Euronovex, Mizse KC–Csepel, Szeged–Orosháza.