Labdarúgás

2021.09.17. 18:31

Már csak a Szentlőrinc és a Haladás veretlen

Nyolc forduló után már csak két veretlen csapat van a labdarúgó NB II.-ben. Az éllovas Szombathely, és a szerdán ikszelő Szentlőrinc.

K. B.

– Kis hiányérzetem van, amiért elmaradt a győzelem. Az első félidőben felvállaltuk a támadófutballt, kétszer a lécet is eltaláltuk. A második játékrészben is jól működött a labdaszerzésünk, de lassan mentünk át támadásba. A Dorog szervezetten védekezett, mi pedig nem voltunk elég kreatívak, hogy ezt megoldjuk. Fizikailag még nincs a legjobb állapotban a csapat, és ez kiütközik a szoros menetrendben – nyilatkozta a lőrinciek edzője, Marián Sluka.

A PMFC úgy kapott ki a Vasasnál, hogy emberhátrányba került, miután Preklet az őt lerántó, majd szándékosan fejére térdelő Otigba után rúgott.

– A második félidő eleje jó periódus volt számunkra, helyzeteink voltak, ott tudtuk tartani a labdát a Vasas kapuja előtt. Büszke vagyok a játékosaimra, de még nem vagyunk olyan szinten, hogy elbírjunk egy ilyen bírói döntést. A piros lap jogos volt, de volt előtte egy olyan szituáció, ami miatt talán mi jöhettünk volna büntetővel. Ha pedig megnézzük a védő cselekedetét a fault után, akkor érthetetlen Preklet egyoldalú kiállítása – jelezte Vas László, a PMFC vezetőedzője.

Ezek is érdekelhetik