Kosárlabda

2022.12.14. 09:29

Kedvező helyzet a tét a 2022-es év utolsó nemzetközi mérkőzésén

Utolsó csoportmeccsére készül az NKA Universitas PEAC női kosárlabdacsapata az Európa-kupában, ahol vélhetően záporoznak majd a pontok, ugyanis a dobott, illetve a kapott pontok különbsége is sokat számít.

Móga Richárd

Fotó: Laufer László

Ebben a naptári évben utoljára léphet parkettre az NKA Universitas PEAC női kosárlabdacsapata a nemzetközi porondon, méghozzá 18 órától hazai környezetben a csoport harmadik helyén álló, török Hatay ellen. Ráadásul egy diadallal biztosan elsőként végezne a PEAC, független attól, hogy a Ramla hogyan szerepel ebben a fordulóban. Némi meglepetésre a török együttes az előző körben alulmaradt a bolgár Beroe otthonában (94–81), ráadásul mindössze nyolc játékossal szállt harcba. Így vélhetően Pécsre is szűk kerettel érkezik majd, főleg úgy, hogy az egyik légiósuk, Markeisha Gatling a Zaragoza csapatába távozott. 

A papírforma alapján tehát pécsi győzelem várható, még azok után is, hogy a Sopron átrobogott Jovan Gorec alakulatán. Na meg nem is lehet félvállról venni az ütközetet, hiszen egyrészt láttunk már karón varjút, másrészt pedig minél nagyobb különbséggel nyerne a PEAC, annál kedvezőbb pozícióból várhatná a következő kört, hiszen a dobott, illetve a kapott pontok különbsége is számít.

Jovan Gorec, a PEAC vezetőedzője: – Nagyon fontos mérkőzés áll előttünk! Az Európa Kupa csoportunkban az utolsó meccset játsszuk, és nagy szükségünk van erre a győzelemre, hogy bebiztosítsuk az első helyet a csoportban, és minél jobb pozícióból várjuk a következő kört. A csapat sűrű, nehéz programból érkezik, de ez nem mentség, össze kell tartanunk, és a lehető legjobban kell teljesítenünk ebben a pillanatban.

A veretlenség ugyan a Ramla ellen elúszott, így négy gárda biztosan jobb helyzetből várhatja a folytatást, de így sem érheti panasz a baranyai csapatot. Csütörtökön késő este derül majd ki, hogy a legjobb 32 között melyik csapat lesz az NKA Universitas PEAC ellenfele. Az már most biztos, hogy január 4-én vagy 5-én idegenben kezd a pécsi brigád, míg a visszavágó nagy valószínűséggel a szokásoknak megfelelően szerdán, azaz január 11-én lesz. 

Na de addig még egy jó hangulatú összecsapás várható a Rátgéber Akadémián, hiszen a PTE Brass Band zenészei is jelen lesznek a 2022-es év utolsó nemzetközi mérkőzésén, sőt, még a PTE PEAC Cheerleadering Szakosztályának táncosai is parkettre lépnek, ráadásul a belépés továbbra is ingyenes.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában