Az új pálya még az élvonalban is megállná a helyét

2023.04.23. 15:26

Szárnyaltak a zöld sasok, miközben kitört a futballáz – (GALÉRIA)

Móga Richárd

Fotó: Laufer László

Valóságos futballünnepet tartottak szombat délután Komlón, ahol hivatalosan is átadták a Komlói Bányász felújított pályáját. A harmadosztályban vitézkedő Majos, valamint a Ferencváros öregfiúk csapata is felavathatta az új gyepszőnyeget, ami az élvonalban is megállná a helyét.

Régen volt ennyi ember a komlói stadionban, így már csak ezért is megérte kivárni az egyéves beruházást. A KBSK100 projekten belül a stadion új gyepszőnyeget kapott, ami már a 21. századot idézi.

– 1971-ben voltam ezen pályán először. Brutálisan jó pálya volt, az ország talán legjobbja – idézte fel emlékeit Polics József. – Márpedig ha az csúcs volt, akkor ez a huszonegyedik század csúcsa, ami az élvonalban is megállná a helyét.

Összességében száz milliós beruházásról van szó, ami kétéves társasági adó összegyűjtési lehetőségnek köszönhetően valósulhatott meg. A beruházások 70 százaléka támogatott, 30 százalékát pedig a komlói önkormányzat tette hozzá.

A pályaavató ünnepség első felvonásában a Komlói Bányász felnőttcsapata az NB III. Közép-csoportjában vitézkedő Majossal mérkőzött meg, de gólt nem láthatott a publikum. 

A szombati nap fő attrakciója, a Ferencváros öregfiúk vendégszereplése viszont lüktető, látványos játékot hozott. Ambrus Gábor duplázott, azonban a túloldalon Bubcsó Norbert és Józsi György is betalált.

Remélhetőleg a jövőben hasonlóan izgalmas tétmérkőzéseket is rendeznek majd a stadionban, és a lelátón hasonlóképp sokan szurkolnak majd a város sikeréért.

Évtizedeken át szolgálták a klubot

A várva várt öregfiúk mérkőzése előtt búcsúztatták a Komlói Bányász négy kiválóságát: Bien Józsefet, aki bravúrjaival segítette a csapatot hosszú éveken át, Klonfár Gábort és Mács Pétert, akik a védelemben remekeltek, valamint Róth Antalt, aki középpályásként évtizedekig szolgálta a Bányászt, hozott szép pillanatokat a klubért szorító szurkolók életébe.

Egy biztos: a mai fiatalok előtt olyan példaképek vannak, akikre felnézhetnek, ez pedig remélhetőleg motiválja az együttest.

 

Bottka volt a leghiggadtabb

A nagy népszerűségnek örvendő eseményt több program is színesítette.

Ahogy az hasonló rendezvényeken lenni szokott, a tombola nagy sikert aratott, mindkét találkozó félidejében értékes nyeremények találtak gazdára.  

Továbbá izgalmasnak bizonyult a büntetőrúgó-verseny, ahol a korábbi élvonalbeli hálóőr, Herbert Roland, valamint az új generáció egyik feltörekvő tehetsége, Raffai Krisztián védett. Mindenesetre Bottka Dezső volt a legpontosabb és leghiggadtabb.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában