Kosárlabda

2023.06.06. 14:20

Felszállt a rózsaszín köd: távozik a PINKK-Pécsi 424 éléről Kovács Dénes

Móga Richárd

Forrás: PINKK-Pécsi 424

Fotó: RONASIFOTO

Másfél év után távozik a PINKK-Pécsi 424 női kosárlabdacsapatának éléről Kovács Dénes, aki egy eseménydús időszakot tudhat maga mögött, de úgy érzi, hogy minden úgy történt, ahogy az megvolt írva, és mindent ugyanúgy csinálna.

Egy nagyon zaklatott időszakban került a PINKK-Pécsi 424 női kosárlabdacsapatának kispadjára az akkor még csak 22 esztendős Kovács Dénes, aki úgy tűnt, hogy hosszútávú megoldást jelenthet a pécsi klubnak. Abban az idényben az együttes a gyenge szezonkezdet miatt novemberben szerződést bontott a horvát Vanja Miljkoviccsal, majd ideiglenesen a Debreceni Eszter, Bekk Zsanett, Kovács Martin edzőtrió vette át az élvonalbeli brigádot, de januárban megkapta a bizalmat a pécsi születésű, tehetséges szakember, Kovács Dénes, aki kora ellenére már hamar belecsöppent a szakmába.

– Már játékosként is jobban érdekelt ez a része a kosárlabdának, inkább edzőként képzeltem el magam – mesélte portálunknak a tréner. – Legutóbb a B csoportos Salgótarjánban kosárlabdáztam, ahol úgy hozta a sors, hogy rám bízták az U16-os csapatot. Ekkor voltam 18 éves. Tehát, a koromhoz képest, viszonylag régóta benne vagyok a szakmában. Sérülések miatt aztán abba kellett hagynom a játékot, és 20 évesen az NB I. B-s együttesnek lettem a másodedzője Tarjánban, majd a Vasas Akadémia U16-os csapatát vettem át.

Mindezek után hazatért, átvett egy romokban lévő, önbizalomhiányos csapatot, ahol első idényében négy találkozón vezette győzelemre az alakulatot, majd második szezonjában huszonnyolc meccsből csupán egyet nyert meg, az utolsót. Persze voltak olyan tényezők, amelyek azért jócskán megnehezítették a baranyai együttes dolgát, mindenesetre a vezetőedző, Kovács Dénes korábban már magára vállalta a gyenge szereplést.

– Az biztos, hogy tanulságos volt ez a másfél év – kezdte Kovács Dénes. – Rengeteg pozitív és negatív pillanatot éltünk meg, de egy pillanatig nem bántam meg. Az első itt töltött szezonomban, ahonnan ahová eljutottunk, és amilyen közösséget alkottunk, az egy csodálatos emlék marad. A második évben pedig muszáj hálásnak lenni, hogy a lányok a sok megpróbáltatás ellenére az utolsó percig küzdöttek. De a legfontosabb, hogy hálásnak kell lennem a klub vezetőségének, hogy megadták a lehetőséget.

Beszélgetésünkkor kiemelte, hogy nem gondolta volna, hogy ennyit számít egy közösség ereje. Megtanulta, hogy a női kosárlabdában az akarat sokkal hangsúlyosabb, mint a férfi szakágban. Ennek pedig a pozitív és a negatív oldalait is élmény volt átélnie.

Közhelyes kérdés lehet, de ilyenkor sokakat foglalkoztat: ha visszapörgetné az időt, valamit másképp csinálna?

– Talán majd egy kicsit később ezen a téren okosabbat tudok mondani, de jelenleg úgy érzem, hogy minden úgy történt, ahogy az megvolt írva, és mindent ugyanígy csinálnék.

Azt még nem tudni, hogy kivel kezdi meg nyáron a felkészülést a PINKK-Pécsi 424, de még az is kérdés, hogy az ambiciózus vezetőedző hol folytatja edzői tevékenységét.

– Mindkét félnek jót fog tenni a váltás. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire hálás vagyok a PINKK-nek ezért a másfél évért, de úgy éreztem, hogy váltásra van szükségem. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy más szintű csapathoz kerülök, és más szerepkörbe fogok dolgozni, de ez a napokban lesz csak biztos. Nyitott vagyok az új kihívások felé, és várom a következő évet – vélekedett Kovács Dénes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában