Lábtenisz

2023.06.26. 12:12

Jótékonysági tornával avatják az új pályát

Kvanduk Bence

Fotó: Mészáros János

A PSN Zrt. és a PVTC lábtenisz pályát alakított ki a Gulyás István Városi Tenisz Centrumban, jelentették be egy sajtótájékoztató kereteiben. Emellett a Pécsi sportiskola szabadidő szakosztálya a sportág népszerűsítése, hagyományainak felelevenítése céljából jótékonysági lábtenisz-tornát szervez július 15-ére a helyszínen. Az esemény fővédnöke dr. Katzirtz Béla. A verseny bevételével Supák Gergő, a PMFC utánpótlás játékosának öccsét támogatják, akinél 3 éves korában diagnosztizáltak súlyos idegrendszeri betegséget.

Máté János, a PSN Zrt. vezérigazgatója örömét fejezte ki a fejlesztés kapcsán, és elmondta, további pályákat is létrehoznak majd a jégpálya mögött. Ehhez az kellett, hogy egy hármas együttműködés létrejöjjön a Pécs 2000 Tenisz Club, a PVTC és a PSN Zrt. között. 

Nagy Norbert, a lábtenisz szakágvezetője ismertette, hogy 10 csapat indul majd a versenyen. Két ötös csoportból indulnak, ahonnan az 1. és 2. jut tovább, ezek keresztjátékkal döntik el a kupa sorsát. Az ígéret szerint Vas László, Vanczák Vilmos, Danyi Gábor is érkezik.

Horváth Rita, a PVTC klubvezetője is hangsúlyozta, örömmel csatlakoztak a megállapodáshoz, és szeretnék otthonossá tenni a pályát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában