Kosárlabda

2023.07.14. 16:00

Beverekedte magát a kezdőbe James Nnaji

Kvanduk Bence

Palánk alatti játékával elérte a Rátgéber Nemzeti Kosárlabda Akadémián nevelkedő, majd a Barcelonához szerződő James Nnaji, hogy az észak-amerikai profi kosárlabdabajnokság (NBA) szakemberei is egy kicsit komolyabban vegyék.

A nigériai center a bajnokságot megelőző nyári ligában játszik a Charlotte Hornets gárdájában, ahol a fiatalokat, a játékosbörze kiválasztottjait, el nem kelt tehetségeket tesztelik a gárdák. Korábban 12-13 percet tölthetett csak a pályán, de a New Orleans Pelicans ellen már bedobták a mély vízbe, ő ugorhatott fel a feldobásnál a labdáért. Közel 27 percet tölthetett ezúttal a parketten, s ezt igyekezett is meghálálni, illetve kihasználni. Ugyan ismét nem a támadásban csillogtatta erényeit, hiszen egyetlen egyszer próbálkozott, érdemes megjegyezni, hogy sikeresen, de inkább ismét a palánk alatti jelenlétét éreztette az ellenféllel és csapattársaival. Az egyetlen kosárlabdázó volt a pályán, mindkét csapatot beleértve, aki tíznél több lepattanót gyűjtött be. Egész pontosan 12-ig jutott el, amiből négyet a rivális palánkja alatt szedett le. Emellett négy blokk is az ő neve mellé került a meccsen lévő nyolcból. Egyelőre láthatóan azon igyekszik, hogy a lehető legjobb csapattárssá váljon a ponterősebb társak számára, s elvégezze a piszkos munkát, hogy ők spórolhassanak az erejükkel.

Eredmény: Charlotte Hornets–New Orleans Pelicans 83–89.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában