2023.11.24. 09:30
Itt a lét a tét: örömmámorban úszhatnak, de észnél kell lenni
Forrás: PTE-PEAC
Fotó: Bálint Kornélia
Örömmámorban úszhat még a PTE-PEAC élvonalbeli futsalcsapata, de észnél kell lenni, ugyanis péntek este az elmúlt időszak legfontosabb mérkőzése következik, ráadásul nagy előny, hogy hazai terepen.
A pécsi együttes a címvédő Haladás elleni méretes zakó után (12–0) ismételten megmutatta a mezőnynek, hogy képes felállni a padlóról, ennek áldozata pedig legutóbb a kilencedik helyen tanyázó Aramis volt (3–5). Ezzel megszerezte Élő Tibor legénysége idénybéli harmadik győzelmét, ami azt jelenti, hogy sikerült pontszámban beérni a tizedik pozíciót elfoglaló Maglódot. Ez a legutóbbi diadal akkor válik igazán értékessé, ha péntek este a PTE-TTK csarnokban sikerül begyűjteni a három pontot a legfőbb rivális ellen.
A gólkülönbséget leszámítva ugyanúgy áll a két alakulat, így a számokra nem lehet bízni semmit, de igazán a találatoknál sincs komoly eltérés. A Maglód huszonhétszer mattolt, míg a PEAC húsz alkalommal, ami pedig a hátsó alakzatot illeti, a Maglód ötvenkilencszer kapitulált, míg a baranyai brigád hatvannyolcszor. Ezt a minimális különbséget tehát feledtetni lehet, na meg van is miért visszavágni, ugyanis szeptember elején a Maglód bizonyult jobbnak az egymás elleni találkozón (2–1).
A pénteki mérkőzés 19.00-kor kezdődik tehát a PTE-TTK csarnokban.