Kézilabda

2024.04.26. 13:56

Szinte minden teher lekerülhet a vállakról

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

Rendkívül fontos mérkőzésre készül a Carbonex-Komló férfikézilabda-csapata az NB I. 23. fordulójában. A tabella utolsó előtti helyéről felkapaszkodni akaró PLER-Budapest érkezik az Eszperantó térre a pontokért szombaton 18 órára, amik épp úgy kellenek a Bányásznak is.

A komlóiak egy mögöttük álló csapat elleni sikerrel nagy lépést tehetnének afelé, hogy meghosszabbítsák tagságukat az élvonalban, de a fővárosiak jó formában jönnek, még ha az elmúlt két meccsükön nem is tudtak győzni (a Szegeddel és a Fradival játszottak). Gyakorlatilag, ha nyer a Komló, akkor a PLER-rel szemben nem kerülhet pontegyenlőségnél rosszabb helyzetbe, de a fővárosiak még találkoznak a Csurgóval.

Az őszi meccsen az 50. percben még egál volt a két együttes között (25–25), de aztán Simotics és Dissinger góljaival négyel is elhúzott a PLER, s ezt már nem tudta ledolgozni a Bányász.

A napokban a Komló egy újabb fiatal keretbe kerülését is bejelentette. A 19 éves Bondár Bence írta alá a következő idényre szóló kontraktusát, aki 2023-ben a NEKA-tól érkezett. Az U20-as bajnokságban már 71 gólnál tart.

Az állás (14 csapat): 1. Telekom Veszprém 48 pont, 2. Szeged 40, 3. Tatabánya 30... 9. Balatonfüred 19, 10. Carbonex-Komló 16, 11. NEKA 15, 12. Eger 15, 13. PLER-Budapest 12, 14. Fejér B.Á.L.-Veszprém 4.K. B.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában