önkormányzati választások

2019.10.14. 20:02

Őket választotta a megye a következő öt évre, mutatjuk a testületek tagjainak névsorát

Az összes baranyai város polgármestere bizakodva tekint a jövőbe. Erről írtunk már a vasárnapi cikkünkben, alábbi összeállításban közöljük a neveket, akik a baranyai városok testületeiben kapnak szerepet.

Dunántúli Napló

Vasárnap este választott az ország, s választott Baranya megye is. Hogy mi miért történt úgy, ahogy, arra lapunkban is többször kitérünk majd a következő napokban – tegnapi összeállításunkban, melyet itt olvashat, arra koncentráltunk, hogy megszólítsuk a megye összes városának polgármesterét. Arra kértük őket, hogy mondjanak néhány mondatot az eredményről, illetve esetleg arról is, hogy miképpen képzelik el a következő öt évet. Persze, mi is tudjuk, hogy közvetlenül egy választás után a települések (új vagy régi) első emberei nem fogalmaznak meg sem konkrétumokat, sem pontos terveket, de az minden válaszból látszik, hogy mindenki bizakodva tekint a jövőbe. A kezdeti eufóriát persze hamarosan elszürkíti a hétköznapok sora, amely telítve lesz megoldandó feladatokkal – ugyanakkor bízunk abban, hogy a korábbi vállalásokat nem írja felül semmi.

A nyilatkozó polgármesterek szinte mindegyike magabiztos győzelmet aratott, ez pedig nem csak azt jelenti, hogy megnyugtató felhatalmazással győzték le ellenfeleiket, hanem azt is, hogy a bizalom nagy irántuk. Ezzel a bizalommal pedig élni kell. Élni – és semmiképpen sem visszaélni. A következő napok több helyen persze még a hatalomátadás-hatalomátvétel kettősségében telnek majd el, de azután valóban jönnek majd a dolgos hétköznapok. Bízunk abban, hogy nem csak a kifejezés szintjén, hanem valóban dolgosak is lesznek.

Miután vasárnap este már megszólítottuk a polgármestereket, most lássuk, hogyan néznek ki a baranyai városok képviselő-testületei:

Pécs, polgármester:

Péterffy Attila (MPE) 53,15%

A képviselő-testület névsora egyéni választókerületek

Berényi Zoltán (Fidesz-KDNP-ÖPE)

Hencsei Zsolt (Mindenki Pécsért E.)

Sík László Lajos (Mindenki Pécsért E.)

Sajgó György (Mindenki Pécsért E.)

Topán László (Mindenki Pécsért E.)

Horváth Tamás (Mindenki Pécsért E.)

Kővári János (Fidesz-KDNP-ÖPE)

Zag Gábor (Mindenki Pécsért E.)

Auth István (Mindenki Pécsért E.)

Siposné Bikali Éva (Mindenki Pécsért E.)

Nyőgéri Lajos (Mindenki Pécsért E.)

Ágoston Andrea (Mindenki Pécsért E.)

Csaba István (Mindenki Pécsért E.)

Schmuck Roland (Mindenki Pécsért E.)

Fürj Csaba (Mindenki Pécsért E.)

Bognár Szilvia (Mindenki Pécsért E.)

Fogarasi Gábor (Mindenki Pécsért E.)

Pokorádi Gábor (Mindenki Pécsért E.)

Kompenzációs listáról

Barkóczi Csaba (Fidesz-KDNP-ÖPE)

Csizmadia Péter (Fidesz-KDNP-ÖPE)

Decsi István (Fidesz-KDNP-ÖPE)

Kamarás Péter (Fidesz-KDNP-ÖPE)

Kóbor József (LMP)

Kunszt Márta (Mindenki Pécsért E.)

Vári Attila (Fidesz-KDNP-ÖPE)

Feldolgozottság: 98,98%

Részvételi arány: 43,63%

Komló, polgármester:

Polics József (Fidesz-KDNP) 50,72%

Képviselő testület:

Kispál László (Komló Összeköt Egyesület) 43,04%

Pálfi László (Fidesz-KDNP) 53,33%

Dr. Barbarics Ildikó (Komló Összeköt Egyesület) 46,04%

Dr. Pál Gabriella (Komló Összeköt Egyesület) 58,21%

Orsós Ferenc (Fidesz-KDNP) 47,06%

Jégl Zoltán (Komló Összeköt Egyesület) 58,49%

Gerencsér Ágnes (Komló Összeköt Egyesület) 53,96%

Jurinovits Miklós (Komló Összeköt Egyesület) 53,74%

Kompenzációs lista

Bareithné Benke Nikolett (Fidesz-KDNP)

Mink Ernő (Fidesz-KDNP)

Ferenczy Tamás (Komló Összeköt Egyesület)

Feldolgozottság: 99,98 %

Részvétel: 8 429 fő (40.82 %)

Mohács, polgármester

Csorbai Ferenc (MSZP)

Egyéni választókerület győzteseként:

Bogos Tünde (Fidesz-KDNP) 62,06%

Jaksics György (Fidesz-KDNP) 75,72%

Kovács László András (Fidesz-KDNP) 62,55%

Dr. Csizmadia Csaba (Fidesz-KDNP) 73,51%

Pávkovics Gábor (Fidesz-KDNP) 74,97%

Wébel Zsolt (Fidesz-KDNP) 77,26%

Földváriné Wiszt Zsuzsanna (Fidesz-KDNP) 76,43%

Szurcsikné Fábián Gyöngyi (Fidesz-KDNP) 89,56%

Kompenzációs listáról:

Bertanicz Vilmosné (DK-JOBBIK-Momentum)

Bognár Sándor Zoltán (MSZP)

Király András (MSZP)

Feldolgozottság: 99,99 %

Részvételi arány: 38,92 %

Szigetvár, polgármester

Polgármeter: Dr.Vass Péter („Szigetvárért Tisztességgel” Egyesület)

Egyéni választókerület győzteseként:

Pogács Anna Rozália („Szigetvárért Tisztességgel” Egyesület) 72,71%

Szedlák Balázs („Szigetvárért Tisztességgel” Egyesület) 58,88%

Balaskó Tamás („Szigetvárért Tisztességgel” Egyesület) 60,38%

Szoták Árpádné („Szigetvárért Tisztességgel” Egyesület) 48,43%

Varga Zoltán („Szigetvárért Tisztességgel” Egyesület) 50,85%

Málek Andrea („Szigetvárért Tisztességgel” Egyesület) 52,12%

Dr. Vass Péterné („Szigetvárért Tisztességgel” Egyesület) 58,49%

Horváth József (Fidesz-KDNP) 57,47%

Kompenzációs listáról:

Drávavölgyi Gábor (Fidesz-KDNP)

Junácski András Csongor (Fidesz-KDNP)

Dr. Simon János (Fidesz-KDNP)

Feldolgozottság: 99,99 %

Részvételi arány: 50.30 %

Siklós, polgármester

Riegl Gábor (Fidesz, KDNP) 57,80%

Egyéni választókerület győzteseként:

Schneider Péter Pál (Fidesz, KDNP) 35,90%

Csuga Zoltánné (Fidesz, KDNP) 35,25%

Mojzes Tamás (Fidesz, KDNP) 42,37%

Szalai Ottó (Független) 37,04%

Hirdi Attila (Fidesz, KDNP) 38,32%

Katona Csaba (Fidesz, KDNP) 33,97%

Dr. Marenics János (Független) 34,95%

Rudolf Zsolt (Fidesz, KDNP) 39,71%

Feldolgozottság: 99,99 %

Részvételi arány: 46.31 %

Harkány, polgármester

Baksai Endre Tamás 72,93%

A képviselő-testület névsora

Hosszúné Dávid Margit (Fidesz-KDNP)

Éva Ferenc (Független)

Kiss-Kálmán Éva (Fidesz-KDNP)

Monostori Zsolt János (Fidesz-KDNP)

Gellén Antal (Független)

Márton Béla (Fidesz-KDNP)

Feldolgozottság: 99,99 %

Részvételi arány: 50,56 %

Szentlőrinc, polgármester

Koltai Péter (Független) 57,93%

Egyéni választókerület győzteseként:

Kovács Krisztina Tímea (Független) 36,35%

Végh Gábor (Független) 31,14%

Rácz Magdolna Anna (Független) 35,16%

Dr. Győrvári Márk Pál (Független) 28,64%

Földvári János Attila (Független) 29,01%

Katona András Zoltán (Független) 42,05%

Vörös Sára (Fidesz-KDNP) 31,62%

May Gábor (Független) 32,25%

Feldolgozottság: 99,99 %

Részvételi arány: 51,16 %

Pécsvárad, polgármester

Zádori János 66,83%

A képviselő-testület névsora

Link Zoltán (Független)

Dr. Hutvágner Rozália (Független)

Andrics Aliz (Független)

László Miklós (Független)

Apaceller Péter (Független)

Gál Krisztián (Független)

Feldolgozottság: 99,99 %

Részvételi arány: 57,51 %

Kozármisleny, polgármester

Biró Károly (Független) 46,41%

Egyéni választókerület győzteseként:

Böröcz Tamás (Független) 36,41%

Farkas Róbert (Független) 32,23%

dr. Kállai Sándor (Független) 29,82%

Hamvas Éva (Független) 32,01%

Tarcsay Gyöngyvér (Független) 35,49%

Horváthné Emesz Krisztina (Független) 29,23%

Varga Éva (Porta Pannonia Egyesület) 35,13%

Tuza Julianna (Független) 40,70%

Feldolgozottság: 99,99 %

Részvételi arány: 56.19 %

Bóly, polgármester

Hárs József (Független) 100%

Egyéni választókerület győzteseként:

Hendinger Anita (Független) 59,93%

Dr. Gutai Noémi (Független) 78,55%

Dr. Falusi Mihályné (Független) 68,44%

Dr. Fehérvári Dávid (Független) 57,62%

Vajta László (Független) 61,61%

Rafa-Gyovai Dániel (Független) 73,94%

Kompenzációs listáról:

Feldolgozottság: 99,99 %

Részvételi arány: 39,42 %

Sellye, polgármester

Nagy Attila (Független) 67,65%

Egyéni választókerület győzteseként:

Szabó Ferencné (Független) 34,91%

Kovács Csaba (Független) 39,28%

Balaskovicsné Kiss Adrienn (Független) 50,74%

Kovácsné Böröcz Anette (Független) 67,63%

Szecsei Béla (Független) 39,72%

Bicskei Dezső (Független) 33,68%

Feldolgozottság: 99,99 %

Részvételi arány: 52,12 %

Sásd, polgármester

Dr. Jusztinger János 69,31%

Egyéni választókerület győzteseként:

Rabb Győzőné (Független) 34,83%

Pál Csaba (Független) 26,68%

Székely Szilárd (Független) 68,83%

Urvald Péter (Független) 50,03%

Takácsné Somogyvári Mária (Független) 30,68%

Pintér Gábor (Fidesz-KDNP) 42,71%

Feldolgozottság: 99,99 %

Részvételi arány: 56,88 %

Villány, polgármester

Mayer István 62,51%

A képviselő-testület névsora

Kretz Roland (Független)

Harasztovits Mihály (Független)

Ősi Mihály (Független)

Mayer Éva (Független)

Dr. Kottlár Gábor (Független)

Takács Gyula Imre (Független)

Feldolgozottság: 99,99 %

Részvételi arány: 57,18 %

Mágocs, polgármester

Bogyayné Gál Tünde (Független) 45,81%

Egyéni választókerület győzteseként:

Horváth Gábor (Független) 47,22%

Bárányosné Kubik Adrienn (Független) 42,77%

Glöcklerné Varga Magdolna (Független) 46,68%

Zámbó István (Független) 33,48%

Borbandi Miklós (Független) 29,94%

Kontár Gergő (Független) 56,51%

Feldolgozottság: 99,99 %

Részvételi arány: 57,57 %

Megyei közgyűlés tagjai

Megyei közgyűlés tagjai

Almás Roland (Fidesz-KDNP)

Dunai Péter (Fidesz-KDNP)

Fazekas Róbert (Fidesz-KDNP)

Guzsvány Attila (Fidesz-KDNP)

Konkoly Gergő (Fidesz-KDNP)

Mester László (Fidesz-KDNP)

Mojzes Tamás (Fidesz-KDNP)

Dr. Őri László (Fidesz-KDNP)

Pávkovics László (Fidesz-KDNP)

Pfeffer József (Fidesz-KDNP)

Polics József (Fidesz-KDNP)

Vörös Sára (Fidesz-KDNP)

Konyári Zsolt (Jobbik Magyarországért Mozgalom)

Schwarcz-Kiefer Patrik (Jobbik Magyarországért Mozgalom)

Nagy Ferenc (Demokratikus Koalíció)

Szarkándi Lajosné (Demokratikus Koalíció)

Dr. Szakács László (MSZP)

Péderi Tamás (Momentum Mozgalom)

Feldolgozottság: 100,00 %

Részvételi arány: 53.44 %

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!