Hírek

2004.11.24. 01:06

A legtöbb iraki magyar itthon szilveszterezhet

BAMA

Mintegy 250 katona még idén, a maradék ötven pedig jövő év elején érkezik meg Irakból – mondta tegnap egy televíziós interjúban Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. Hozzátette: a magyar egységek december 16-ig látják el feladatukat a térségben.

A szállítóalakulat mandátuma év végén jár le. A kormány azt szerette volna, ha az Országgyűlés meghoszszabbítja a katonák iraki tartózkodását, de az ellenzéki támogatás hiánya miatt nem sikerült elfogadni a szükséges kétharmados törvényt. Keleti György, a honvédelmi bizottság szocialista tagja a katonák hazatérésével kapcsolatban elmondta: a parlamenti bizottság jövő héten meg is tárgyalja azt, hogy milyen ütemezéssel és milyen útvonalon jön vissza a szállítóalakulat.

Várhatóan a héten dönt a kormány arról is, hogy küld-e katonát az iraki NATO-alakulatba. Ide már nem kell az ellenzék támogatása. Ezzel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta: „kész a közvélemény ellenére cselekedni az ország érdekében”.

Ezek is érdekelhetik