Kék hírek, bulvár

2008.05.20. 07:14

A romák állítják: verést kaptak a rendőröktől

A babarci cigány önkormányzat állítása szerint vasárnap este megvertek egy roma fiatalembert a rendőrök, társának pedig kivették a zsebéből a pénztárcáját, és megszámolták, mennyi pénze van.

Cseri László (DN)

Megvertek egy roma fiatalembert vasárnap este Mohácson a rendőrök, mondta Lakatos Attila a babarci cigány önkormányzat elnöke, társának pedig kivették a zsebéből a pénztárcáját, és megszámolták, mennyi pénz van benne. Azt is megkérdezték, honnan van, pedig azt tudni kell, magyarázta a kisebbségi elnök, hogy mindkettőjüknek van állandó munkahelye Pécsett.

A két fiatalembert hétfőn délután a mohácsi rendőrkapitányságon hallgatták ki. A többórás procedúra után beszélgettünk velük a helyszínen.

[caption id="" align="alignleft" width="278"] Az egyik nagy pécsi cég gyárában dolgozik a két fiatalember, Galambos István és Bogdán Zoltán – előbbi képünkön azt mutatja, hol ütötték meg
[/caption]– Vasárnap este negyed tíz körül állt meg egy rendőrautó a kórház közelében, két rendőr szállt ki, és azonnal igazoltattak, majd még egy autó érkezett, további négy rendőrrel – mondta Bogdán Zoltán. – Egyikük mellbevágott, majd rádobott a rendőrautó motorházának tetejére. Elvette a pénztárcámat, kivette a benne lévő tizennyolcezer forintot, és azt kérdezte, „cigány köcsög, honnan van ennyi pénzed?” Közben a barátomat már ütötték.

 

A két fiatalember egyébként azért tartózkodott este negyed tízkor a Mohácsi Kórház közelében, mert Bogdán Zoltán felesége kilenc órakor szülte meg közös gyermeküket, a negyediket, és őt kívánták meglátogatni.

– Egy civil ruhás rendőr is volt köztük – magyarázta Galambos István. – Odajött hozzám, de közben megkérdezte társától, hogy van-e kamera a közelben. Miután kiderült hogy nincs, levette a fejéről a kapucnit, és már ütött is, ököllel az oldalamba, igen gyorsan, többször egymás után. Közben azt kérdezte, hogy megismerem-e, de miután mondtam, hogy nem, azt válaszolta: „pedig hányszor megb.....m már a szádat!” Három-négyszer ütött meg, a többiek meg nézték. Valamilyen kocsikulcsot kerestek rajtunk, de nem találták, nálunk nem is lehetett, mert busszal jöttünk Babarcról.

Bogdán Zoltán még beszámolt arról, hogy végül a „Takarodjatok el Mohácsról!” mondattal búcsúztak el tőlük a rendőrök. Aztán bementek a kórházba, látleletet vettek, az orvos zúzódást állapított meg, és ráírta a leletre, hogy tudomása szerint civil ruhás rendőr által történt ütéstől származik. Aztán a kórház portásától kértek segítséget, aki elmagyarázta, miként lehet az intézményből egy másik kijáraton távozni, hogy elkerüljék a rendőrökkel való újbóli találkozást.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője érdeklődésünkre azt mondta, hogy a feljelentést a pécsi nyomozó ügyészséghez továbbították, ott döntik majd el, hogy indítanak-e nyomozást az ügyben vagy sem.

Egy hasonló ügy, szintén Mohácsról

Áprilisban számoltunk be lapunkban arról, hogy bizonyítottság hiányában zártak le egy romaveréses ügyet, amely szintén Mohácshoz köthető. A roma származású fiatalember tavaly július végén azt állította, hogy az egyik mohácsi benzinkútnál őt és barátnőjét rendőrök támadták meg. Többek között azt mondta, „a három rendőr földre vitte, és közel fél órán át rugdosta”. A három fiatal rendőr szerint semmiféle verekedés nem volt. A fiatalember ezekután feljelentést tett, és az ügyészség garázdaság gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A vizsgálat áprilisban zárult le. A megyei főügyészségen akkor érdeklődésünkre elmondták, bizonyítottság hiányában – egyelőre nem jogerősen – megszüntették a nyomozást. Mindemellett az ügyben magánvádas eljárást is kezdeményeztek, annak elindításáról vagy elutasításáról a bíróság hivatott dönteni.

Bogdán Attila, a babarci cigány önkormányzat elnökhelyettese lapunknak elmondta, hogy ők mindenhová elkísérik és segítik a két fiatalembert, és megpróbálnak Budapestről számukra ügyvédet is szerezni.

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye az ügyben

"Panaszt tett két mohács mellett élő fiatalember, mely szerint 18-án este Mohács belvárosában bántalmazás történt egy rendőri intézkedés során. A Mohácsi Rendőrkapitányságon keletkezett iratokat a Pécsi Nyomozó Ügyészségnek továbbították, ahol döntenek, indítanak e büntetőeljárást vagy sem. A Mohácsi Rendőr Kapitányság Vezetője parancsnoki vizsgálatot rendelt el."

Bogdán Attila, a babarci cigány önkormányzat elnökhelyettese lapunknak elmondta, hogy ők mindenhová elkísérik és segítik a két fiatalembert, és megpróbálnak Budapestről számukra ügyvédet is szerezni. Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye az ügyben "Panaszt tett két mohács mellett élő fiatalember, mely szerint 18-án este Mohács belvárosában bántalmazás történt egy rendőri intézkedés során. A Mohácsi Rendőrkapitányságon keletkezett iratokat a Pécsi Nyomozó Ügyészségnek továbbították, ahol döntenek, indítanak e büntetőeljárást vagy sem. A Mohácsi Rendőr Kapitányság Vezetője parancsnoki vizsgálatot rendelt el." Az egyik nagy pécsi cég gyárában dolgozik a két fiatalember, Galambos István és Bogdán Zoltán – előbbi képünkön azt mutatja, hol ütötték meg -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!