2006.10.17. 17:43
Alpolgármesteri poszton a szigetvári ellenzék
Szigetvár | A helyhatósági választásokon nyertes MSZP-SZDSZ koalíció és az ellenzékbe került FIDESZ MPSZ, valamint a Szigetvári Polgári Kör Egyesület kedden a vártnál is erősebb összefogásról állapodott meg.
A konkrét szóbeli megállapodás szerint – az aláírásra várhatóan csütörtökön kerül sor – majdnem egyenlő arányban osztják el a két tömörülés között a bizottsági helyeket. Négy bizottsági elnöki poszt az MSZP-SZDSZ-nek jut, három bizottság elnöki posztjára pedig a Fidesz-SZPKE jelölhet. E mellett az ellenzék kap egy alpolgármesteri széket is, így Szigetvárnak három alpolgármestere lesz. A Dunántúli Napló információi szerint szerint a harmadik alpolgármester jelölése a Fideszre vár, s vagy Fazekas Róbert vagy pedig Horváth József lehet a nyerő.
További részletek a Dunántúli Napló szerdai számában