Közélet

2008.02.16. 18:41

Megnyílt a sajtófotók kiállítása - kisebb közjátékkal

Hatalmas érdeklődés kísérte a World Press Photo sajtófotó-kiállításának megnyitóját szombaton a Művészetek és Irodalom Házában, ahol különös visszhangot kaptak a tárlat körüli korábbi zavarok.

Cseri László

Évről évre több mint egymillió ember tekinti meg a világ harmincöt országában a World Press Photo versenyének válogatott képanyagát. Az idén Budapest után Pécs lett a kiállítás világkörüli útjának utolsó állomása. A Művészetek és Irodalom Házában ritkán látható tömeg érdeklődött az ünnepélyes megnyitón a képek iránt.

A megnyitó azonban különösre sikeredett, hiszen köszöntötték ugyan a megjelent vendégeket, többek közt Ronald Alexander Mollingert, a Holland Királyság nagykövetét, Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét, Hargitai Jánost, a megyei közgyűlés elnökét, Csengő András pécsi tiszteletbeli holland konzult vagy a holland kulturális attasét, Jan Kennist, de nem köszöntötték a jelen lévő Tasnádi Péter polgármestert és Mészáros Andrást, az EKF főigazgatóját. Pedig valamennyi beszédet mondó vendég a 2010-es kulturális év fontosságát hangsúlyozta, s azt, hogy ilyen színvonalú kiállításokat kell rendeznie a városnak a felvezető években is.

A kiállítás hátteréhez hozzátartozik, hogy Pécs városa – azon belül az EKF vezetése – nem fogadta be a World Press Photo rendezvényét, feltehetően a tavaly december elején Jan Kennisnek az Élet és Irodalomban készült interjúban elhangzott neheztelő mondatai miatt. A mostani kiállítás a megyei önkormányzatnak és intézményének, a Művészetek és Irodalom Házának köszönhető, és természetesen a hollandok segítőkészségének, továbbá a szponzoroknak – elsősorban az OTP-nek.

Baló György újságíró, a tárlat szakmai megnyitója hangsúlyozta: tudomásul kell venni, hogy a világon egyre kevesebb dolgot lehet eltitkolni, mert ma már mindenütt van egy fényképezőgép, akár mobiltelefon formájában is, amely rögzíti a történéseket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!