Közélet

2008.09.01. 07:04

EKF: a legelső kapavágásra várva

Szeptemberben megtörténik az „első kapavágás” az EKF kulcsprojektjei sorában, ígérték a program vezetői már a tavasszal. Utánanéztünk, van-e ennek esélye.

Cseri László (DN)

A legjobban előkészített EKF-projekt kétségtelenül a koncert- és konferenciaterem volt mindig is. A program emblematikus épületében tervezik 2010. március 15-én az ünnepélyes avató koncertet megtartani. Miután a kormányzat az EKF kulcsberuházásait nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontosságúnak nyilvánította, lehetővé vált a gyorsított építési engedélyezési eljárás lefolytatása.

Azt tudni kell, hogy Magyarországon a normál engedélyezési eljárás maximum két hónapig tarthat, ez esetben jó esély mutatkozott arra, hogy mindez egy hónap alatt lezajlik. A közigazgatási hivatalnál mindent elő is készítettek, profi módon álltak a folyamat élére. Május 21-én kapták meg a koncertterem terveit, tájékoztatta lapunkat dr. Gáspár Jenő hatósági osztályvezető. Tehát június közepére ki kellett volna adniuk az építési engedélyt, de csak csekély az esélye annak, hogy az négy hónapra rá, szeptemberben megtörténik. Természetesen nem a közigazgatási hivatal a ludas, mert kiderült, hogy a koncertterem építésére szolgáló telek kialakítása nem történt meg, pedig már a 2005. áprilisi közgyűlés döntött a helyszínről.

Az ingatlan egy része ugyanis jelenleg állami tulajdonban, a MÁV vagyonkezelésében van, kaptuk az írásos választ a menedzsment központtól, és csak a magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a közlekedési miniszter beleegyező nyilatkozata után bocsáthatja a város tulajdonába a telket. Amíg ez lezajlik, a közigazgatási hivatal felfüggesztette az engedélyezési eljárást.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] A képen látható tömböt teljes egészében le kell bontani, ide épülne a koncertterem (Laufer László képe)
[/caption]Amíg nincs építési engedély, nem lehet kiírni a közbeszerzési eljárást a kivitelezőre, amelynek átfutási ideje körülbelül egy hónap. De vajon ki írja ki a közbeszerzési eljárásokat, hiszen öszszességében 34,6 milliárdos beruházáscsomagról van szó? A város és a Pécs 2010 Menedzsment Központ apparátusa erre nincs felkészülve, nem véletlen, hogy az önkormányzat a „sima” közbeszerzési eljárások lebonyolítására is pályázatot írt ki, és egy külső céggel végezteti el ezt a feladatot. Az EKF projektek kivitelezése közbeszerzési eljárásainak elvégzésére lebonyolítói pályázatot kívánnak kiírni, de a kiírás még nem történt meg. Vagyis, ha ebben a pillanatban létezne jogerős építési engedély bármely beruházásra, akkor sem tudnának rögtön lépni.

Nagy talány a Zsolnay Kulturális Negyed átadása

A Zsolnay Kulturális Negyed esetében az első fokú építési hatóság a műemléki környezet miatt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. Pécsi irodavezetője, Weiler Árpád nem túl derűlátó, már ami a 2010-es sikeres befejezést illeti. A műemléki kutatást meg kellett volna kezdeni, mondja, de még a közbeszerzési eljárást sem írták ki, pedig a munka igen aprólékos és időigényes.

A gyár nem költözött el új helyére, tehát a művészettörténészi munkát nem is lehet megkezdeni. A kulturális negyed kialakítását egyébként is csak akkor lehet majd megkezdeni, ha a termelés az ingatlan keleti csücskébe kerül, és ezzel elkülönül a turisták által látogatott területtől.

Péterné Marosy Katalin, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, egyelőre nem dőlt még el, hogy szükséges-e a gyártelepen belüli költözéshez építési engedély vagy sem. Ha igen, vagyis az a szakmai vélemény lesz hangsúlyos, hogy voltaképpen egy új gyáregység jön létre, akkor elkészíttetik az engedélyezési terveket. Hozzátehetjük, az eltart majd néhány hónapig, miként az engedélyezési eljárás is.

Nettó 580 millió a még nem létező műszaki ellenőrnek

Ha lenne jogerős engedélyezési terv és a kivitelezőt kiválasztó közbeszerzési eljárást lebonyolító szervezet, akkor még mindig nem működhetne az EKF gépezete, mert hiányzik a műszaki ellenőr, aki a beruházó, vagyis az önkormányzat érdekeinek megfelelően felügyeli a kivitelezők munkáját. A város ennek érdekében, közbeszerzési eljárás keretében jelölte ki az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.-t, amely a műszaki ellenőr kiválasztását elősegítő közbeszerzési eljárás kiírásában segédkezik.

A közbeszerzés jóváhagyását az elmúlt héten lezajló rendkívüli közgyűlésen szerette volna a város megoldani, de váratlanul levették a napirendről a kérdéskört. A mérnöki-műszaki ellenőrzésre a teljes beruházásnak körülbelül 1,5 százalékát szánják, ez a visszavont előterjesztés szerint nettó 580 millió forint. A közgyűlési döntéstől a mérnökkel való szerződéskötésig az eljárás tervezett üteme optimális esetben két hónap, ha valaki megfellebbezi az eljárást, akkor természetesen hoszszabb lehet. Az ellenőr mielőbbi megléte azért is fontos, mert egyik feladata az engedélyezési tervek és a költségbecslések felülvizsgálata.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!