Közélet

2009.02.04. 06:04

Beadták a képviselőink a vagyonnyilatkozatokat

Valamennyi baranyai országgyűlési képviselő határidőre eleget tett a törvényi kötelezettségnek, és benyújtotta a vagyonbevallását – Jelentős változások nem történtek egy év alatt a vagyonokban

Nyaka Szabolcs

Hétfő estig az összes aktív parlamenti képviselő leadta vagyonnyilatkozatát az Országgyűlés mentelmi bizottságának titkárságán. Ha egy honatya nem nyújtja be bevallását a határidőre, akkor nem részesülhet képviselői tiszteletdíjban, és képviselői jogait sem gyakorolhatja. A bizottsághoz összesen 382 nyilatkozat érkezett, hozzájuk csatolva a képviselők hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatai – utóbbiak azonban nem nyilvánosak. Ugyaneddig a határidőig kellett emellett vagyoni helyzetéről számot adni több más állami vezetőnek, ide tartozik többek között az Állami Számvevőszék elnöke, a legfőbb ügyész, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is.

Mivel a képviselők személyes bevallásai a választópolgárok számára is nyilvánosak, lapunk ebben az évben is összegyűjtötte a baranyai illetőségű országgyűlési képviselők nyilatkozatait, főbb vonalakban összevetve a tavalyi vagyonbevallással.

Dr. Aszódi Pál (Fidesz)
Ingatlanok: Pécs, 64 m2-es lakás, tulajdoni hányad 1/2
Budapest, 34 m2-es társasházi lakás, tulajdoni hányad 2/3
Gépjármű: Toyota Yaris
Készpénz: 2 800 000 Ft
Egyéb jövedelem: nyugalmazott ügyvéd, 142 590 Ft
Juttatás: laptop
Főbb változások az előző bevalláshoz képest: tavaly örökölte a budapesti ingatlant, készpénz 800 ezerrel nőtt

Bánki Erik (Fidesz)
Ingatlanok: Üröm, 47 m2-es, lakóház, kocsibeálló, tulajdoni hányad: 20%
Gépjármű: BMW 525 T
Motorkerékpár: BMW C1
Értékpapír, befektetés: Bo-rostyán életbiztosítás 250 000 Ft/év, Aviva életbiztosítás
1 032 000 Ft/év, Arany-
szárny életbiztosítás 255 000 Ft/év, Takarékbank-részvény
2 000 000 Ft
Készpénz: 16 000 000 Ft
Pénzintézeti számlakövetelés: forintban: 1 000 000, devizában 31 000 000. Más szerződés alapján fennálló pénzkövetelés 10 000 000 + 10 000 000
Egyéb vagyontárgy: ezüst étkészlet, arany zsebóra
Pénzintézettel szembeni tartozás: 19 000 000 Ft
Egyéb jövedelem: HP Agro Kft., eseti jövedelem 9 800 000 Ft
Gazdasági érdekeltség: B és B Impex Kft., 10% tulajdonos, Bábamad Kft. 33,3 % tulajdonos, HP Investment Kft. 90% tulajdonos, HP Agro Kft. 100% tulajdonos, RHP Kreatív Bt. 50% tulajdonos, Aquaholding Kft., 25% tulajdonos
Juttatás: laptop
Főbb változások az előző bevalláshoz képest: tavaly rendelkezett még egy másik ürömi ingatlannal, készpénz 8 millió volt, pénzkövetelések összege jelentősen nőtt, arany zsebóra tavaly nem szerepelt, pénzintézeti tartozás csökkent

Bókay Endre (MSZP)
Ingatlanok: Pécs, 297 m2 belterület, családi ház 118 m2, tulajdoni arány: 1/2
Gépjármű: VW Golf
Értékpapír, befektetés: AEGON nyugdíjbiztosítás 29 741 Ft/ hó, ING biztosítás 21 538 Ft/hó
Pénzintézettel szembeni tartozás: 5,5 millió Ft építési kölcsön
Egyéb jövedelem: Pannonlargo Kft. ügyvezető, 150 000 Ft/hó, eseti osztalék ugyanonnan,
6 800 000 Ft
Gazdasági érdekeltség: Pannonlargo Kft. 16,5% tulajdonos, Pannon Medico Kft. 33,3% tulajdonos
Juttatás: laptop, N95
Főbb változások az előző bevalláshoz képest: hitel csökkent, tavaly az osztalék 3,5 millió forint volt

Dr. Hargitai János (KDNP)
Ingatlanok: Nagynyárád 1210 m2-es telek, 150 m2-es családi ház, tulajdoni hányad: 1/2, Pécs 49 m2-es lakás haszonélvező, Nagynyárád 1179 m2-es kert-szőlő + 72 m2-es présház, tulajdoni arány: 1/2, Nagynyárád 43 m2-es belterületi kert haszonélvező, Nagynyárád 4269 m2-es belterületi kert haszonélvező, Nagynyárád 3800 m2-es lakóház, udvar, gazdasági épület, tulajdoni arány: 1/2 (haszonélvezettel terhelve), Nagynyárád 1, 0020 ha szántó, Nagynyárád 2,7608 ha szántó, Nagynyárád 13, 0456 ha szántó, Nagynyárád 2,5283 ha szántó, Nagynyárád 1,041 ha szántó, Nagynyárád 1,041 ha szántó, Nagynyárád 0,5755 ha szántó, Nagynyárád 0,6317 ha szántó, Nagynyárád 1,8495 szántó, Nagynyárád 0,2530 ha szántó, Sátorhely 1,9034 ha szántó, Mohács 0,9724 ha szántó, Majs 1,1120 ha szántó, Nagynyárád 0,7284 ha erdő, Nagynyárád 3,2 ha mocsár, Nagynyárád 8,9286 erdő, tulajdoni arány: 2x 556/5000 rész, Nagynyárád 27,6231 erdő, tulajdoni arány: 380/15469 rész
Gépjármű: Ford Fusion
Értékpapír, befektetés: „különböző befektetési jegyek 8,3 millió forint értékben”
Pénzintézeti számlakövetelés: forintban: 11 000 000, devizában: 1 000 000
Egyéb jövedelem: közgyűlési elnök, 540 000 Ft/hó
Juttatás: számítógép, mobiltelefon
Ajándékok: „alkalmanként néhány üveg bor, naptár, porcelán dísztányér, szokásos, nem nagy értékű ajándéktárgyak”
Főbb változások az előző bevalláshoz képest: tavaly még szerepelt egy mintegy 1,3 milliós tartozás

Kékkői Zoltán (Fidesz)
Ingatlanok: Villány 80 m2-es lakóház, Nagyharsány, kb. 0,03 ha erdő, Szécsény 76 m2-es lakás, tulajdoni arány: 3/15 rész, Pécs 34 m2-es lakás, tulajdoni arány: 50%
Gépjármű: Opel Zafira, VW Touran
Pénzintézettel szembeni hitel: Lombard Zrt. 900 000 Ft, OTP
7 000 000 Ft
Egyéb jövedelem: Baranya megyei képviselő, 120 800 Ft/hó
Gazdasági érdekeltség: Kék-Soft Bt., tulajdoni arány: 2%
Juttatások: notebook
Ajándék: notebook ingyenes használatra, behajtási és parkolási engedély
Főbb változások az előző bevalláshoz képest: a pénzintézettel szembeni hitel összege módosult

Kocsi László (MSZP)
Ingatlanok: Pécs, 63 m2-es lakóház, tulajdoni arány: 1/2, Budapest 75 m2-es lakás, gépkocsibeálló
Gépjármű: Toyota Avensis
Értékpapír, befektetés: „részvénykosárhoz kötött 3 éves kötvény: 2 400 000 Ft”, ING Talizmán életbiztosítás 2 millió Ft értékben
Pénzintézeti számlakövetelés: 2,5 millió Ft
Pénzintézettel szembeni tartozás: MKB lakásvásárlási kölcsön 11 millió Ft
Juttatások: laptop, telefon, pendrive stb.
Főbb változások az előző bevalláshoz képest: –


Koszorús László (Fidesz)
Ingatlanok: Budapest, 81 m2-es lakás, Heresznye 80 m2-es ház
Értékpapír, befektetés: AXA Biztosító 2 600 000 Ft
Magánszemélyekkel szembeni tartozás: „családi 1 400 000 Ft”
Gazdasági érdekeltség: Pécsi Véka Kereskedelmi Bt. kültag, 0,2%
Juttatások: laptop
Főbb változások az előző bevalláshoz képest: tavaly még nem szerepelt sem a biztosítás, sem az 1,4 milliós családi tartozás

Dr. Nyul István (MSZP)
Ingatlanok: Mohács, 622 m2-es lakóház + orvosi rendelő + garázs, tulajdoni arány: 50%, Mohács, 1073 m2-es lakóház, tulajdoni arány: 50%, Mohács, 1843 m2-es szőlőültetvény, tulajdoni arány: 50%, Balatonlelle, 20 m2-es üdülő, Mohács 490 m2-es ingatlan (lakóház 150 m2), tulajdoni arány: 50%
Gépjármű: VW Polo
Értékpapír, befektetés: Takarékszövetkezet - Takarékbank 500 ezer Ft részjegy
Pénzintézettel szembeni tartozás: OTP 2,6 millió Ft
Egyéb jövedelem: gyermekháziorvos, 150 ezer Ft/hó, Fogl. eü. szakorvos 35 ezer Ft/hó
Gazdasági érdekeltség: Dr. Nyul István Eü. Bt. 100%
Juttatások: laptop, telefon, SIM-kártya, pendrive.
Főbb változások az előző bevalláshoz képest: a tavalyi bevallásában feltüntette nyugdíját (akkor 127 000 Ft/hó), idén nem. Tavaly szerepelt egy 17 milliós takarékbetét. Tavaly a hitel 2,2 millió forint volt.

Paizs József (MSZP)
Ingatlanok: Szigetvár 883 m2-es beépített telek, 220 m2-es lakóház, tulajdoni arány: 50 %, Szigetvár 464 m2-es telek, tulajdoni arány: 50 %, Szigetvár 1530 m2-es kert és szőlő, gazdasági épület
25 m2,
Gépjármű: Seat Ibiza, Audi A4, Suzuki JT
Értékpapír, befektetés: Életbiztosítás: 1 982 257 Ft
Takarékbetét: 6 000 000 Ft
Készpénz: 430 000 Ft
Pénzintézettel szembeni tartozás: 7 100 000 Ft
Egyéb jövedelem: polgármester Szigetvár: 500 000 Ft/hó
Sziget-Víz Kft. bizottsági tag:
15 000 Ft/hó
Juttatások: laptop, SIM-kártya, telefon
Főbb változások az előző bevalláshoz képest: tavalyi bevallásban még szerepelt egy Trabant, az már nincs, a Suzuki 2008-as vétel. Takarékbetét 2 millióval nőtt. Pénzintézeti tartozás tavaly 6,5 millió volt.

Páva Zoltán (MSZP)
Ingatlanok: Komló 116 m2-es lakóház, tulajdoni arány: 6/10, Komló 54 m2-s lakás, tulajdoni arány: 1/4, Budapest 98 m2-es lakás, Komló, 151 m2-es raktár, Köblény 70 m2-es családi ház, Köblény 137 m2-es udvar, Komló 685 m2-es kert + 21 m2-es gazdasági épület, tulajdoni arány 1/4,
Gépjármű: Mercedes ML 320 – „havi 72 ezer forintért bérlem”
Értékpapír, befektetés: Grawe biztosítás 4 000 000 Ft („2015-ben éri el ezt az összeget”), ING NE bizt. 4 000 000 Ft („2015-ben éri el ezt az összeget”). Takarékbank: 1 100 000 Ft
Takarékbetétben elhelyezett megtakarítás: 1000 USA dollár, 400 euró
Készpénz: 500 000 Ft
Más szerződés alapján fennálló pénzkövetelés: 5 000 000 Ft + 5 éves kamatai
Pénzintézettel szembeni tartozás: 16 000 000 lakáshitel
Egyéb közlendők: 10 db mangalica koca, 1 db mangalica kan, 7 db malac
Egyéb jövedelem: polgármester Komló: 521 800 Ft/ hó
Raktár bérbeadás mint egyéni vállalkozó: 84 ezer forint /hó,
a jövedelem bruttó összege:
1 090 000 Ft /év
Juttatások: laptop, SIM-kártya, telefon, pendrive
Főbb változások az előző bevalláshoz képest: megtakarítás tavaly több volt, lakáshitel csökkent, valutamegtakarítás csökkent. Mangalicák száma csökkent.

Puch László (MSZP)
Ingatlanok: Lánycsók: 120 m2-es lakóház, tulajdoni arány 50%, Lánycsók: 1500 m2-es kert, 100 m2-es családi ház, tulajdoni arány: 50%, Lánycsók: 1200 m2-es szőlő, 25 m2-es présház, tulajdoni arány: 50%, Balatonfüred: 68 m2-es lakóház, tulajdoni arány: 50%, Harkány: 48 + 14 m2-es üdülő + garázs, tulajdoni arány: 50%
Gépjármű: Peugeot 607
Értékpapír, befektetés: életbiztosítás 3,9 millió, állampapír 17,5 millió
Takarékbetét: 22,5 millió Ft, 192 ezer euró
Készpénz: 1,5 millió Ft
Termőföld: 83 000 m2 szántó
Pénzintézettel szembeni tartozás: lakáshitel 5 millió
Gazdasági érdekeltség: M-Luxor Kft., tulajdonos 50%
Juttatások: laptop, mobiltelefon, SIM-kártya, pendrive
Főbb változások az előző bevalláshoz képest: megtakarítások emelkedtek, készpénz csökkent, lakáshitel 1 millióval kevesebb

Dr. Szakács László (MSZP)
Ingatlan: Komló, 69 m2-es lakás
Gépjármű: Volvo S70, Fiat Punto
Értékpapír, megtakarítás: OTP Garancia életbiztosítás 2 000 000 Ft, ING életbiztosítás: 3 500 000 Ft, OTP Lakástakarék 3 270 000 Ft
Készpénz: 1 600 000 Ft
Pénzintézettel szembeni tartozás: 10 500 000 Ft
Egyéb jövedelem: alpolgármester Komló 515 000 Ft/hó
Juttatások: laptop
Főbb változások az előző bevalláshoz képest: -

Dr. Szili Katalin (MSZP)

Ingatlanok: Pécs, 84 m2-es lakás, Barcs, 19 343 m2-es szántó,
Értékpapír, befektetés: OTP részvény: 3 000 000 Ft, Pénzpiaci befektetési jegy: 19 000 000 Ft
Készpénz: 4 500 000 Ft
Egyéb közlendők: „házastársammal közös a folyószámla”
Juttatások: laptop, SIM-kártya, mobiltelefon
Ajándék: „kendő 3 db 7000 Ft, könyv 10 db 30 000 Ft, Zsolnay-tál 35 000 Ft, festmény 50 000 Ft, DVD 2 db 5000 Ft, CD 5 db 15 000 Ft, kerémiakép 15 000 Ft.
Főbb változások az előző bevalláshoz képest: tavalyi bevallásban szerepelt egy pécsi iroda 839/10 000 része, készpénz tavaly 3,2 millió volt, részvények értéke csökkent.

dr. Toller László országgyűlési képviselő autóbalesete után éber kómában van, a közelmúltban, nem jogerősen gondnokság alá helyezte a bíróság. Felesége nem nyújtott be bevallást.

Tasnádi Péter pécsi polgármester, országgyűlési képviselő mandátuma halálával megszűnt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!