Közélet

2011.09.20. 18:48

Átadták a „Bátorság az egyházért” emlékérmeket

Csizmadia Zoltán, aki az első feljelentést tette tavaly a pécsi egyházmegye vezetése ellen, illetve Uzsayné dr. Pécsi Rita, a Szent Mór Iskolaközpont korábbi vezetője vehette át kedd este az Egyházfórum című folyóirat „BÁTORSÁG AZ EGYHÁZÉRT” emlékérmét.

M.B. (Dunántúli Napló)

Immár a nyilvánosság számára sem titok, ki volt a Pécsi Egyházmegye elleni első feljelentés szerzője: Csizmadia Zoltán többek között ezért vehette át az Egyházfórum folyóirat főszerkesztőjétől, dr. Wildmann Jánostól a „Bátorság az egyházért“ emlékplakettet. Uzsalyné dr. Pécsi Rita, a Szent Mór Iskolaközpont korábbi igazgatója ugyancsak megkapta az elismerést.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Csizmadia Zoltán, a Pécsi Egyházmegye vezetése elleni első feljelentés szerzője is átvehette a „Bátorság az Egyházért” emlékplakettet dr. Wildmann Jánostól (fotó: Laufer L.)
[/caption]

A pécsi Apolló mozi egyik termében tartott rendezvényen a folyóirat alapító-főszerkesztője elmondta, hogy az elismerés olyan személyeknek adható, akik hitükből fakadó szabadsággal és bátorsággal nem mindennapi lépésre szánták el magukat valamelyik magyarországi keresztény egyház megújulása érdekében.

Különösen azok érdemelnek elismerést, akik akkor sem riadtak vissza, amikor különböző támadásoknak voltak kitéve vagy egzisztenciájuk is kockán forgott.

Amint az ismert, tavaly ősszel közel negyven rendbeli feljelentést tett egy magánszemély (Csizmadia Zoltán) a Pécsi Egyházmegye vezetése ellen, gazdasági és szexuális jellegű bűncselekmények miatt. Feljelentését további hat követte. Az ügyben tart a rendőrségi nyomozás.

Uzsalyné dr. Pécsi Ritának, a Szent Mór Iskolaközpont korábbi igazgatójának Mayer Mihály püspök mondott fel. A Szent Mór Iskolaközpont és a püspökség közötti ellentétek 2006–2007-ben csúcsosodtak ki. Két vizsgálat indult, amelyek azzal az eredménynyel zárultak, hogy a kialakult helyzetért a püspökség a felelős. Mayer Mihály megyés püspök elrendelt egy harmadikat is, végül az igazgatónőt elbocsátották.

A többiek is képviselték

– Nem érzem magam olyan nagyon bátor embernek, de nagyon örülök – mondta Uzsalyné dr. Pécsi Rita az emlékplakett átvétele után. – Ez a bátorság nem csak belőlem fakad, ugyanis nagyon sokan képviselték, vállalták az ügyünket, ami igen fontos volt. Azután ha valakinek fel kellett állnia, és ezért már nem szólhatott, a többiek szóltak helyette – tette hozzá.

Wildmann János a díjazottakat méltatva azt emelte ki, mindketten példát mutattak: mind a gyávaságnak, mind pedig a vakmerőségnek ellenállva a bátorságot választották, annak ellenére, hogy tágabb környezetük aligha erre biztatta őket.

Nem a személyét tartotta fontosnak az ügyben

Csizmadia Zoltán korábban – akkor még névtelenséget kérve –, több alkalommal is nyilatkozott lapunknak. A volt katolikus pap, aki ma boldog házasságban, nagycsaládosként él, érdeklődésünkre azt mondta, mindig úgy gondolta, hogy nem a személye a fontos, ezért sem vállalta a nyilvánosságot. Most azért döntött másként, mert látja, milyen sokan állnak a háttérben mögötte, s már nem tart a személyét vagy a családját érintő megtorlástól.

Hozzátette azt is, információi szerint a nyomozás a vége felé tart, vagyis az ügynek hamarosan már gyanúsítottjai is lehetnek. Kiemelte, megítélése szerint a sajtónak óriási szerepe volt abban, hogy a feljelentéseket nem söpörhették a szőnyeg alá.

A díj átvétele után így fogalmazott: „Jó érzés, hogy hivatalosan is bátor embernek tartanak, ugyanakkor szomorú is vagyok, mert a legvégső eszközhöz kellett folyamodnom. Nagyon sokat vívódtam azon, szabad-e, lehet-e megtennem a feljelentést, de végül nem maradt más választásom. Remélem, az egész ügy kapcsán változik a püspökök szemlélete, elsősorban a kommunikációt illetően, valamint azt is, hogyha az egyház vezetésében vétségeket, bűnöket követnek el, azokat és az ilyen jellegű ügyeket a jövőben másképp kezelik.”

-------------------------------------------------------------------
Az egyházmegyei botránysorozattal kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja!
-------------------------------------------------------------------

Az adományozás rendje

A „FIDENTIA PRO ECCLESIA” emlékplakett adományozására 2012-től bárki tehet előterjesztést. A jelöltek nevét és a jelölés rövid indoklását az előterjesztőknek saját nevük és elérhetőségük megadásával minden év március 31-ig írásban kell eljuttatniuk az Alapítvány vagy a szerkesztőség címére. A jelölések elbírálásáról az Alapítvány kuratóriuma az adott év június 30-ig egyszerű szavazati többséggel dönt, amelyet jegyzőkönyvben rögzít, a kitüntetetteket pedig értesíti.

Az emlékplakett átadására az adott év október 30-ig sort kell keríteni. A megadományozottak nevét, az átadás helyét és idejét az Egyházfórum honlapján nyilvánosságra kell hozni. Évente legfeljebb három emlékplakett adományozható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!