2012.04.28. 14:56
Felhajtani tilos táblát kaphatnak a buszok
Megtilthatják a teherautóknak és a Kertváros felé közlekedő buszoknak, hogy ráhajtsanak az Árpád-felüljáróra.
– Ha nem sikerül forrást szerezni az Árpád-felüljáró nyugati felhajtóágának felújítására, akkor legkésőbb ez év végén megtilthatják a teherautóknak és a Kertváros felé közlekedő buszoknak, hogy ráhajtsanak a felüljáróra – közölte Oszoli Dénes, a pécsi önkormányzat városfejlesztési bizottságának elnöke.
A kereszténydemokrata politikus közölte, a felhajtóág tartóoszlopai károsodtak, ezek felületi felújítását el kell végezni, ezt már kimutatta egy, a múlt év nyarán elvégeztetett állapotfelmérés is. A város most az előzetes kiviteli tervek elkészítésére is megbízást adott, hogy felmérjék, milyen összegű forrásra lenne szükség. A másfél-két hónap alatt elvégzendő munka előreláthatóan mintegy 100–150 millió forintba kerülne, amelyhez az önkormányzat keresni fogja a pályázati lehetőségeket is.
Oszoli szerint mindenkinek az lenne a legjobb, ha a nyáron, legkésőbb augusztusban elkezdődhetne a felújítás, hisz annak idejére a felhajtót bizonyosan le kell majd zárni. A Bőrgyár és az Árkád között található Árpád-felüljárón országos út halad át, így az a magyar Közút kezelésében áll, ott nagyjából egy éve történt is egy generálmegerősítés, a felhajtó azonban a városé.
B. A. (Dunántúli Napló) -->