Közélet

2012.04.02. 08:46

Ötből egy ember allergiás

Az előrejelzések szerint ötven év múlva minden második ember allergiás lesz.

Hajdu Zsolt (Dunántúli Napló)

Már két hete több allergén fa virágzik, azonban az elkövetkezendő időszakban további növények is virágzásnak indulnak, ez pedig nem jó hír az allergiásoknak. Mint dr. Rónai Zoltán allergológus főorvos a tizenhetedik alkalommal megrendezett hétvégi, pécsi asztma- és allergiakonferencia főszervezője elmondta, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint ötven év múlva minden második ember allergiás lesz.

– Ez komoly problémát jelent már most is, mert nagyon nagy ütemben emelkedik a betegek, ezen belül is a légúti allergiások száma. Ez azért rossz, mert az emberek életminőségét sokkal jobban rontja a kezeletlen allergiás nátha, mint például az asztma, és ha valaki nem használja ki azokat az optimális lehetőségeket, amelyek már adottak, és emiatt nem tudja egyensúlyba hozni az állapotát, akkor az a későbbi életét kedvezőtlenül befolyásolhatja – mondta dr. Rónai Zoltán.

A főorvos szerint, amíg korábban fokozatosan jelentek meg a különböző pollenek, addig most robbanásszerűen indulnak virágzásnak a növények, így szinte egyszerre többféle pollen is jelen van a levegőben olyan koncentrációban, amely már azoknál is allergiás tüneteket okozhat, akiknél ez eddig nem jelentkezett.

– Javasolt orvoshoz fordulni, mert adott esetben nemcsak a szemtüneteket és az orrfolyást kell kezelni, hanem például a köhögést is, tehát további gyógyszereket kell választani, ebben pedig csak a szakember tud segíteni – mondta dr. Rónai Zoltán.

Milyen ételeket ne fogyasszunk allergia esetén?

Ha bizonyos növények pollenjére érzékeny a szervezet, akkor számos élelmiszert is allergén anyagként kezel. A szakemberek folyamatosan kutatják e kölcsönhatásokat, hogy minél hamarabb megnevezzék a keresztreakció veszélyét hordozó élelmiszereket.

Parlagfű esetén a görögdinynye, sárgadinnye, paradicsom, uborka, banán, fahéj, paprika, fokhagyma, kamilla lehet a keresztreakciót kiváltó étel. A fekete ürömnél a zeller, paradicsom, sárgarépa, burgonya, petrezselyem, dinnye, uborka, mangó, paprika, zöld és fekete bors, zeller, kamilla, napraforgó, kivi, ánizs, fűszerek válthatják ki az allergiás reakciót. A nyírpollennél az alma, cseresznye, dió, mogyoró, mandula, kivi, avokádó, őszibarack, sárgabarack, gesztenye, burgonya, sárgarépa, zeller, míg a fűpollennél a szója, földimogyoró, bab, borsó, barack, mandula, körte, szilva, meggy, burgonya és a paradicsom.

Emelkedő dózisban

Ha a gyógyszerek nem hozzák meg a várt eredményt, akkor kerülhet előtérbe egy speciális túlérzékenység-csökkentő kezelés, ebben az esetben a beteg fokozatosan növekvő adagokat kap a kérdéses allergénekből. Ezek az allergénkivonatok megfelelően adagolva hatékonyak, de nem veszélytelenek, ezért csak szigorú orvosi ellenőrzés mellett alkalmazhatók.

Allergén cédrusok

Tél végén nemcsak a mogyorópollen okoz allergiát, hanem egyre nagyobb számban jelenik meg a levegőben a cédrusfélék pollenje is. Ezek a növények az elmúlt másfél évtizedben terjedtek el az új ház- és kertépítéseket követően, mert mutatósak, kiválóan nyírhatók, kevés gondozást igényelnek, azonban sajnos allergiás tüneteket is okozhatnak.

Kétmillió beteg

Magyarországon majdnem kétmillió embert érint az allergia, amely két szervrendszeren jelentkezik elsőként, az orr nyálkahártyáján és a szem kötőhártyáján. Ebből következően az első tünet lehet könnyezés, szemviszketés, prüszkölés, orrfolyás, illetve ha ezt elhanyagoljuk, akkor orrdugulás is jelentkezhet. Ha ez évről évre, ugyanabban az időszakban visszatér és eltart egy-két hétig, akkor gyanakodhatunk allergiás megbetegedésre.

Hajdu Zsolt (Dunántúli Napló) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!