Közélet

2013.02.21. 07:52

A Nádor és a Pátria is eladó lehet

Csökkent a pécsi szállodáik piaci részesedése, eredményük visszaesett, és a házak már második éve veszteséget termelnek – tájékoztatta a Dunántúli Naplót Fodor-Kassai Mónika, a Danubius Hotels Group pr-igazgatója.

Babos A. (Dunántúli Napló)

Amiatt kerestük, mert azt a hírt kaptuk, kivonulhat Baranyából a Danubius. Habár az Fodor-Kassai Mónika válaszából egyértelműen kiderül, hogy éltek meg jobb időket Pécsett, ám cáfolta, hogy kivonulnának. Úgy fogalmazott, Pécs jobb sorsra érdemes, a társaságuknak nem célja, hogy jelenlétüket felszámolják, de több mint valószínű, hogy kisebb méretben, hatékonyabbá és gazdaságossá kell tenni tevékenységüket.

Nem látnak egyelőre arra esélyt, hogy jelen helyzetből spontán ki tudnának kerülni, ezért olyan fájdalmas intézkedéseket kell hozniuk, hogy az idei évben a Pátria Szállodát csupán hét hónapig, szezonálisan üzemeltetik, sőt amennyiben nem sikerül a piaci részesedésüket visszaállítani, a jövő évre átmenetileg a Pátriát be is zárják. Értékesítésére és/vagy más irányú hasznosítására is gondolnak, ha megfelelő ajánlatot kapnak. A csökkenő kereslet okán pedig, megfelelő ajánlat esetén a Nádor Szálloda értékesítését is megfontolnák.

Pár napja írtunk arról, hogy a Nádor Galériát szeretné megkapni a PTE Művészeti Kara. Részleteket erről itt olvashat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!