Közélet

2013.12.08. 15:48

Baranyaiak külföldön: nyelvtudás nélkül indult el Lőrincz László

Lőrincz László (46) az egyik legsikeresebb pécsi zenekarban, a Psycho Mutantsban dobolt, a Nemzetiben és a bábszínházban is dolgozott és vendéglátózott. Szerette a munkáit, de nem jutott egyről a kettőre. Ausztriát választotta.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

– Mikor ment külföldre?

– Barátnőmmel 2012 novemberében álltunk munkába Ausztria elég távoli szegletében, Vorarlberg tartomány Bezau nevű, mintegy kétezer lelkes falujában. Itt van két négycsillagos hotel, és számos panzió is. Mi a Hotel Gamsban kaptunk munkát, barátnőm szobalány, én mosogatok.

– Miért oda?

– Az, hogy ide kerültünk, csak a véletlen műve, több száz emailt küldtem, ebből a felére nem jött válasz, a legtöbb válasz pedig leiderrel (azaz sajnossal) kezdődött, de volt pozitív is. Igaz, csupán néhány, és közte volt a jelenlegi is, ami számunkra ideális volt. Ugyanis én rendkívül keveset beszéltem németül. És az is nagyon fontos volt a számunkra, hogy mi itt mindketten kaptunk lehetőséget, és egy helyen dolgozhattunk. Persze ez az elvárásunk szűkítette a lehetőségeket, de úgy gondoljuk, hogy megérte.

– Egyedüli magyarok a szállóban?

– A hotel mintegy hetven alkalmazottjából tizenöt magyar, néha fel sem tűnik, hogy külföldön vagyunk. Amiért eljöttünk annak idején, az az otthoni lehetőségek beszűkülése volt elsősorban. Dolgoztunk otthon is, de amit megkerestünk, azt fel is éltük lényegében, félretenni lehetetlen volt, mindketten munkahelyről jöttünk el.

– Hol dolgozott?

– A Bóbitában és a Pécsi Nemzeti Színházban is dolgoztam, és mondanom sem kell: azok egyébként nagyszerű évek voltak. A vendéglátásban is eltöltöttem néhány évet, például a Csinosban, de beszippantott a zene is, ugyanis dobosként zenéltem 6–7 évet a Psycho Mutantsban.

– Többet várnak a munkában az osztrákok?

– A munkahelyen keményen kell dolgozni, ez kétségtelen. Nagyjából az egész napom elmegy a munkával, de heti két szabadnap van, és évi öt hét szabadság. A legtöbben ide, hozzánk hasonlóan csupán pénzt gyűjteni jönnek egy-két szezonra, ami itt könnyű, mert a szállás és étkezés ingyen van. Mi azonban talán tovább maradunk.

Pécs szépsége a külföldi utazások során világlott ki

A zenélés nagyon hiányzik Lőrincz Lászlónak, hisz szép és sikeres időszakot töltött együtt a Psycho Mutants tagjaival, családi hangulatban. Ugyanakkor nem csak a zene, a barátai, a családja hiányzik neki és barátnőjének, hanem Pécs maga és a város hangulata is. Úgy gondolják mindketten, hogy a pécsieknek büszkének kell lenniük a városukra, mert gyönyörű – s ezt talán idehaza, a mindennapokban észre sem veszik, vagy nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Érdekes, de erre a felismerésre aközben jutottak, amikor utazgattak a környéken, ahol ma élnek.

Arra a kérdésre, hogy nehéz-e ma magyar munkavállalóként Ausztriában élni, Lőrincz László úgy felelt, hogy az osztrák emberektől nem tapasztaltak semmiféle negatívumot, sőt nagyon barátságosak és segítőkészek. A meglátásuk az, hogy minél jobban beszéli valaki a nyelvet, annál több a lehetősége.

Babos Attila (Dunántúli Napló) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!