Közélet

2014.10.04. 10:36

Lett volna 500 millió, csak át kellett volna adni a többséget a Fidesznek Harkányban

De nem adták, ezért a kormány máshova vitte a pénzt. A Fidesz harkányi önkormányzati jelöltje szerint teljesen normális, hogy a kormány a Fidesznek kedvező politikai feltételhez kötötte a fürdőfejlesztésre szánt félmilliárdot, azoknak kell szégyenkezni, akik nemet mondtak erre az ajánlatra - olvasható az Index.hu-n.

forrás: index.hu

- Kiss-Kálmán Éva, a Fidesz harkányi képviselője a 2013-as időközi választás óta ellenzékben volt a harkányi önkormányzatban.

- Most újraindul, és egy kampánylevélben tárta fel, milyen nehéz volt „narancssárga színűnek-szívűnek” lenni az elmúlt egy évben  - írja az Index.

- Kiss-Kálmán szerint a független városvezetés mellett nem sok hely maradt a fideszeseknek. Pedig ő megpróbálta.

- A levélben elmondja, hogy bizottsági helyet próbált kérni a vesztes fideszes jelöltnek és néhány jó politikai kapcsolatokkal bíró személynek.

- „A polgármestertől csak a puszta elutasításban volt részem” - sajnálkozik a Fidesz-jelöltje.

- Az időközi választáson nyolc szavazattal nyert a független Imri Sándor, riválisa azonban nem nyugodott bele az eredménybe. Baksai Tamás fellebbezést nyújtott be, sikertelenül.

- Kiss-Kálmán szerint tavaly ősszel érkezett a hír a városba, hogy esetleg kaphatnak a fürdő fejlesztéséhez 500 millió forintos állami támogatást. Ezért cserébe csak azt a „kérést” kellett volna teljesíteni, hogy változtassák meg a Harkányi Gyógyfürdő felügyelőbizottságának összetételét.

- „Ugye nem nagy elvárás, ha anyagi forrást biztosít a kormány, hogy egy felügyeleti kontrollal rendelkező szervben többséget szerezzen?”

- Az önkormányzat nem fideszes tagjai azonban nem akarták megérteni a kormánypártiak számára egyértelmű logikát, és nem alakították át a felügyelő bizottságot.

- A fürdőre szánt 500 millióból így siklósi várfejlesztés lett – szögezi le a jelölt, aki szerint ezért kizárólag a független polgármester a felelős.

- Baksai most újraindul a városvezetői posztért, a napokban egy cikkben szerepelt együtt a Harkányi Hírekben Nagy Csaba a Fidesz-KDNP megyei listavezetőjével, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöki posztjának „várományosával”. Nagy azt nyilatkozta a lapnak, ha a választásokon megismétlődik az országgyűlési választásokon elért eredmény, azaz a megyei vezetés és Harkány város is kormánypárti politikusok irányítása alá kerül, jelentősen megnő Harkány érdekérvényesítő képessége.

Mi történt Harkányban? - az Együtt-PM közleménye
 
Az Együtt-PM Szövetség szerint az állami szintű korrupciós hálózat létének nyílt elismerése, hogy politikai okokból tagadott meg a kormány egy félmilliárdos állami támogatást a Harkányi Gyógyfürdőtől. A pártszövetség felszólítja a kormányt és a Fideszt, hogy tisztázza, mi történt Harkányban!
 
A Fidesz még mindig azzal kampányol sok helyen az országban, hogy csak akkor lesz pénz a településeken, ha fideszes önkormányzati vezetést választanak az emberek. A mai hírek szerint a Fidesz egyik harkányi önkormányzati képviselője és jelöltje szerint teljesen normális, hogy állítása szerint a kormány a Harkányi Gyógyfürdő fejlesztéséhez szánt 500 milliós támogatást a Fidesznek kedvező politikai feltételhez kötötte, sőt szerinte azoknak kell szégyenkezni, akik nemet mondtak erre az ajánlatra.

A harkányi fideszes önkormányzati képviselő ennél tovább ment. Szórólapján saját maga rántotta le a leplet a kormányról: azért nem valósult meg mintegy félmilliárdos fejlesztés, mert a helyi gyógyfürdő felügyelőbizottságában nem fideszesek ülnek többségben. Ez felér egy beismerő vallomással: annak beismerése, hogy a korrupció állami szintre emelése mára a felügyelőbizottságokig ér. Nyilvánvaló, hogy azért kell az egyszínű felügyelőbizottság, hogy egyszerűbb legyen lopni.

Felszólítjuk a Fideszt, hogy azonnal hagyja abba a választópolgárok fenyegetését, és a hazudozást! A Fidesz eddig is cserben hagyta és átverte szavazóit! Hozzánemértésük és az állami szintre emelt korrupció, az egyre mélyebb gyökereket eresztő orbáni maffiaállam helyrehozhatatlannak tűnő károkat okozott a magyar társadalomban és gazdaságban. Az Együtt-PM Szövetség azon fog dolgozni a helyi önkormányzatokban, hogy ezt a maffiaállamot alapjaitól bontsa le!

A konkrét ügyben pedig természetesen felszólítjuk a kormányt és a Fideszt, hogy tisztázzák: mi történt Harkányban?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!