az első találkozás

2017.09.08. 15:23

Granero: Csak egy apró kisfiú ült a medence szélén…

Lehet, hogy nem sokan emlékeznek a Real Madrid egykori játékosára, Esteban Graneróra, aki kilenc éves korától tartozott a fővárosiak kötelékébe, mígnem 2012-ben (kisebb getafei kitérővel) végleg elhagyta a királyiakat. Már elmúltak számára a spanyol évek, de soha nem fogja elfelejteni azt a pillanatot, amikor először találkozott a kis Messivel.

Granero az El País lapnak elárulta, hogy Gerard Piquével már tizenöt éves koruk óta ismerik egymást, és nagyon sokszor találkoztak a pályán. Mint mondja, sokszor szállt meg utánpótlástornák alkalmával egy szállodában a Barcelona és a Real Madrid fiatal gárdája, gyakran lógtak együtt a játékosok, így történt ez egy U16-os kiírásban is – olvasható a nemzetisport.hu oldalán.

„Akkoriban mindig elvertük a Barcelonát, egyszerűen jobb csapatunk volt, legtöbbször esélyük sem volt ellenünk. Aznap viszont odajött hozzám Piqué, és csak annyit mondott, »Most nyerni fogunk!« Természetesen nem akartam neki hinni, szóval rákérdeztem, mégis miből gondolja ezt. Odahúzott a medencéhez, majd rámutatott egy kissrácra, és azt súgta a fülembe, »Miatta!«” – folytatta a spanyol.

A volt Real-játékos szerint csak egy apró kisfiú ült egyedül a medence partján, és lógatta a lábát. Azt hitte, Pique csak viccel, és nem is hitt neki.

„Szóval csak nevettem. Nem kellett volna. Ekkor láttam először Lionel Messit.” – elevenítette fel a történteket.

„Másnap pályára léptünk a Barcelona ellen. Nem tudom szebben mondani, felmosták velünk a padlót. Messit lehetetlen volt megfogni, gyors volt és kőkemény. Nem hittünk a szemünknek, nem láttunk még senkit, aki így vezeti a labdát, lehetetlen volt elvenni tőle. Ijesztő volt, komolyan mondom” – zárta a történetét Granero.

(Borítókép: AFP PHOTO / Lluis Gene)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában