álhírek

2019.04.23. 15:13

Botrányok nehezítik a gyermekbénulás elleni oltókampányt Pakisztánban

Az országos kampányt egy bűnszervezet azzal próbálta meghiúsítani, hogy gyerekeket betegség szimulálására kértek, illetve tüntetéseket provokáltak az északnyugati Haibár-Pahtunhva tartomány fővárosában, Pesavárban.

A pakisztáni hatóságok kedden nagyszabású akcióba kezdtek egy bűnszervezet ellen, amely szabotálni próbálta a járványos gyermekbénulás elleni oltókampányt. Az országos kampányt azzal próbálták meghiúsítani, hogy gyerekeket betegség szimulálására kértek, illetve tüntetéseket provokáltak az északnyugati Haibár-Pahtunhva tartomány fővárosában, Pesavárban.

A városban hétfőn pánik és félelem ütötte fel a fejét; feldühödött szülők felgyújtottak egy kórházat, és az oltási kampányban résztvevő egészségügyi dolgozókat túszul ejtették egy időre.

Az események előzménye, hogy a helyi közösségi médiában álhírek és videók terjedtek el arról, hogy a gyermekbénulás elleni cseppektől gyerekek megbetegedtek meg.

Babár Bin Atta, Imrán Hán pakisztáni miniszterelnök szóvivője közölte: nyomozás indult, és az összeesküvés mögött 12 ember állt. Kézrekerítésük érdekében rendőrségi razziák sora indult – tette hozzá Atta.

A szóvivő közölte továbbá, hogy az események egy olyan iskolában kezdődtek, amely első alkalommal vett részt az oltási kampányban. Ezt megelőzően az intézmény hosszú ideig elutasította a gyermekbénulás elleni cseppek beadását a diákoknak. Az iskola egy tanára kérte arra a gyerekeket, hogy szimuláljanak betegséget, majd a kórházba sietett velük. Így indult a rémhírterjesztés – mondta Atta.

Az április 22-én kezdődő háromnapos kampány célja 39 millió pakisztáni gyermek elérése, ideértve 6,8 millió, az északnyugati Haibár-Pahtunhva tartományban élő gyereket is. Az immunizációs kampány az eredeti ütemezés szerint folytatódik tovább – közölte a szóvivő.

Pakisztán és Afganisztán azon kevés országok közé tartozik, ahol a járványos gyermekbénulás napjainkban is fel-felüti a fejét.

Az ENSZ által finanszírozott oltókampány ugyanakkor hatékonynak bizonyul a kór visszaszorításában; a dél-ázsiai országban 2018-ban mindössze 12 megbetegedést jegyeztek fel, szemben a 2014-ben regisztrált 306-tal.

A betegség, amely akár egy életre is megnyomoríthatja a gyerekeket, gyakrabban fordul elő az ország északnyugati, hegyvidéki térségében, amely az elmúlt években az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető fegyveresek ellenőrzése alatt állt.

A szélsőségesek korábban egy sor egészségügyi dolgozót gyilkoltak meg, egyebek között például azok miatt a rémhírek miatt, amelyek szerint a gyermekbénulás elleni védőoltás célja a muszlim gyerekek sterilizálása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában