Nemzetek Európája karrierprogram

2020.06.03. 11:03

Varga Judit: határozott és hatékony diplomatákra van szükség Brüsszelben

Rendkívül népszerűnek bizonyult az Igazságügyi Minisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által közösen indított Nemzetek Európája karrierprogram, a képzésre mintegy hatszoros volt a túljelentkezés – mondta az igazságügyi miniszter szerdán.

Hatszoros a túljelentkezés a Nemzetek Európája karrierprogramra

Varga Judit közölte: a karrierprogram keretében a hallgatók tapasztalt brüsszeli diplomatáktól tanulva készülhetnek fel uniós karrierjükre.

A képzés célja – tette hozzá -, hogy minél több, Magyarországot határozottan és hatékonyan képviselő szakembert tudjanak felmutatni, és közülük minél többen kerüljenek vezető pozícióba az Európai Unió intézményeinél.

Ismertette: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem június 1-jéig fogadta a pályázatokat, amelyre mintegy 200 fiatal jelentkezett. A díjmentes képzés 2020 szeptemberében kezdődik és 6 hónapon keresztül tart, amelyet az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) versenyvizsgájára való felkészítő követ.

Varga Judit hangsúlyozta: a képzés során kiemelt hangsúlyt kap az angol és egyéb nyelvi készségek elmélyítése, valamint az innovatív megközelítésű gyakorlati oktatás.

Úgy fogalmazott:

„A cél, hogy friss szemlélettel, harcedzett brüsszeli diplomaták segítségével építsünk egy erős Magyarországot egy erős nemzetek Európájában.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában