helytállás

2021.11.10. 13:46

Fülöp Attila: az egész nemzetért végzik a munkájukat a szociális területen dolgozók

Mindazt a munkát, amit a gondoskodás területén végeznek a szociális munkások, a közösségünkért, falvainkért, városainkért, illetve az egész nemzet építéséért teszik – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a szociális munka napja alkalmából tartott ünnepségen szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán.

Fülöp Attila az eseményen hangsúlyozta, ha nem lenne ez a gondoskodáspolitika, akkor a közösséget sem tudnák egyszerűen építeni például a hajléktalanellátásban, az idősgondozásban, a gyermekvédelemben vagy a pszichiátriai intézetekben dolgozók munkája nélkül.

„Ők mindig azok, akik ha baj van, akkor odalépnek és nap mint nap segítséget nyújtanak”

- fogalmazott az államtitkár, megjegyezve, a szakmai és erkölcsi megbecsülés mellett 2022 januárjától béremeléssel is honorálják a mintegy százezer, szociális és gyermekvédelmi intézményben vagy szolgáltatónál dolgozó munkáját.

Emlékeztetett, az Országgyűlés 2017-ben nyilvánította munkaszüneti napnak november 12-ét, a szociális munka napját. A szférában dolgozó százezer ember számára ez egy kitüntetett nap – folytatta – , az ünnepnappal pedig nem a szakmában dolgozó, vagy nem érintett emberek is kaphatnak valamilyen képet az itt végzett munkáról.

Ehhez a munkához bátorságra, nagylelkűségre és hitre van szükségük, ez egy olyan terület ahol sajnálattal nem megyünk semmire, hanem itt megfeszített, komoly munka kell – hangoztatta az államtitkár megköszönve a szociális munkások a gondozottakért végzett munkáját. Fülöp Attila szavai szerint az elmúlt másfél év koronavírus-járványa megmutatta, hogy az anyagi biztonság nem jelent szociális biztonságot, ha nincs mögötte segítő kéz.

Nem jelent biztonságot ebből a szempontból a jólét, ha nincs mögötte egy olyan segítő szakma, amely akkor nyújtja a kezet, amikor baj van

- mondta.

Fülöp Attila elmondta, a jövő évi bérfejlesztéssel az elmúlt három kormányzati ciklust tekintve mintegy 170 százalékkal fog nőni az átlagbér nagysága a szociális szférában.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltsége által szervezett ünnepségen Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője is megköszönte a szakmai munkát a terület dolgozóinak, kiemelve, hogy a szociális munkások nem fordítottak hátat a munkájuknak és kitartottak szakmájuk mellett.

Az ő elismerésükért jött létre ez a piros betűs ünnep, ami jelképes megbecsülése az általuk végzett munkának – tette hozzá a kormánypárti képviselő.

Az ünnepség végén elismeréseket és díjakat adtak át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában