Árgus szemmel figyelnek

2023.08.21. 09:48

Máris aláásná Orbán Viktor diplomáciai találkozóit a nyugati sajtó

A kormányfő hétvégi tárgyalásai során számos külföldi országgal mélyítette el hazánk kapcsolatát.

MW

Orbán Viktor kormányfő (b5) és Recep Tayyip Erdogan török elnök (j4) tárgyal a Karmelita kolostorban 2023. augusztus 20-án. A miniszterelnök mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b4)

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Benko Vivien Cher

Diplomáciai nagyüzembe kapcsolt a hétvégén Orbán Viktor miniszterelnök, aki számos külföldi ország vezetőjét látta vendégül Budapesten, aminek során Szerbiával, Törökországgal, Azerbajdzsánnal, Katarral, Türkmenisztánnal, Kirgizisztánnal és Üzbegisztánnal is erősödtek hazánk kétoldalú kapcsolatai – írja a Magyar Nemzet.

A nyugati sajtóban azonban nem mindenkinek tetszik, hogy Orbán Viktor hazánk kétoldalú kapcsolatainak elmélyítésére törekszik, és sikeres megállapodásokat köt Magyarország energiabiztonságának ellátása érdekében – hívja fel a figyelmet a lap.

A találkozókat követően a nemzetközi sajtó leginkább azt hangsúlyozta, hogy

az ukrajnai háború közepén a magyar kormányfő igyekszik biztosítani az olcsó földgázellátást országa számára.

A kritikus hangok egyébként már a találkozókat megelőzően is fel-felcsendültek: a Euronews páneurópai hírcsatorna azt emelte ki, hogy a magyar kormányfő meghívta a „barátait”, ám az EU és a NATO vezetői hiányoztak az esemény vendéglistájáról – jegyzi meg a Magyar Nemzet.

A teljes cikkért kattintson.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában