Mórichida

2024.05.26. 17:28

Gyopáros: a Magyar falu programban több mint 11 milliárd forintból fejlesztettek játszótereket

A Magyar falu program 2019-es indulása óta több mint 11 milliárd forint értékben támogatta a kormány 2443 játszótér fejlesztését szerte az országban - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos vasárnap a Győr-Moson-Sopron vármegyei Mórichidán, ahol gyermeknap alkalmából átadták a felújított játszóteret.

MW

Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, fideszes országgyűlési képviselő beszédet mond a Magyar falu program keretében elkészült játszótér átadásán Mórichidán 2024. május 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

Gyopáros Alpár - aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is - elmondta, hogy 2900 településen élnek ötezernél kevesebben Magyarországon, ami azt jelenti, hogy majdnem minden ilyen településen legalább egy játszótér fejlesztése valósult meg. 

Felidézte, hogy a program indulása előtt, már 2018-ban elkezdték járni az ötezer lélekszám alatti településeket annak érdekében, hogy megtudják, milyen támogatásra van szükség. Megjegyezte: nem szerettek volna olyan támogatási célokat megjelölni, amelyekre nem volt igény. 

A cél az volt, hogy a Magyar falu program támogatásai a lehető legjobban hasznosuljanak az adott településeken, így a kistelepülésen élők helyben maradjanak és növekedjen a lakosságszám. 

Kiemelte, hogy igény volt egyebek mellett út- és járdafelújításokra, óvodák és bölcsődék építésére, bővítésére, orvosi rendelők felújítására, szolgálati lakások kialakítására, kisbolt-felújításra, falubusz és eszközök beszerzésére. 

Hozzátette: 

azokon a helyeken, ahol elkezdett nőni a lakosság száma és egyre több gyermek született, igény jelentkezett játszóterek kialakítására is. 

Ilyen település Mórichida is, ahol 5 millió 831 ezer forint támogatásból újult meg a 2013-ban kialakított játszótér elavult eszközparkja - ismertette. 

Gyopáros Alpár kitért arra is, hogy Mórichida a Magyar falu programban 2019 óta 418 millió forint támogatást nyert el, a népességszám pedig 5-10 százalékkal nőtt. 

László Attila független polgármester elmondta, hogy a 418 millió forintból 350 millió forintot tettek ki az önkormányzati fejlesztések.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában