Hallgassa élőben!

Hollik: Gyurcsány Ferenc és pártja újra lebukott

A Fidesz és a KDNP értékelése szerint Gyurcsány Ferenc és pártja újra lebukott, hiszen az adatvédelmi hatóság vizsgálata szerint tisztességtelen és szabálytalan adatszerzésre használta fel a nyugdíjasokkal kapcsolatos online konzultációt.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki online sajtótájékoztatóján „már önmagában is álszentnek” nevezte, hogy baloldal vezetője online konzultációt kezdeményezett a nyugdíjasokkal kapcsolatban. Hiszen – folytatta – éppen Gyurcsány Ferenc volt az a politikus, aki kormányon elvette a 13. havi nyugdíjat és megemelte a rezsi árát, nehéz helyzetbe hozva ezzel az időseket.

A Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: az adatvédelmi hatóság vizsgálatát követően ugyanakkor az is egyértelműen kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja ezt a konzultációt szabálytalan és tisztességtelen adatszerzésre használta fel.

„Gyurcsányék tisztességtelen eszközökkel, ismét kihasználták a nyugdíjasokat annak érdekében, hogy megszerezzék az adataikat” – jelentette ki.

Hollik István az ügyet amiatt is felháborítónak tartja, mert szerinte a szabálytanul gyűjtött személyes adatok minden valószínűség szerint Gyurcsány Ferenc titkosszolgálatokért felelős emberének, egykori titkosszolgálati miniszterének, Ficsor Ádámnak a külföldi cégéhez kerülhettek.

Ez azt jelenti, hogy magyar állampolgárok adatait Gyurcsány Ferenc és a baloldal külföldre viszi. Ez pedig nemcsak szabálytalan, hanem komoly aggályokat is felvet – emelte ki.

„Gyurcsány Ferenc és a pártja ismét lebukott, hogy őket valójában nem érdeklik a nyugdíjasok, ezzel a konzultációval is csak az adataikat akarták megszerezni, de azt is szabálytalanul és tisztességtelenül, ráadásul ezeket adatokat felháborító módon külföldre vihetik” – összegzett.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön beszélt arról, hogy Szabálytalan és tisztességtelen a Demokratikus Koalíció (DK) nyugdíjasok helyzetéről szóló online konzultációjának az adatkezelése.

Péterfalvi Attila elmondta: a DK konzultációjának kitöltéséhez kötelező megadni a személyes adatokat, így a nevet, valamint a születési időt, ami indokolt is lehet annak eldöntésére, hogy a válaszadó nyugdíjas-e. De – tette hozzá – kötelező olyan kapcsolattartási adatok megadása is, mint az e-mail-cím, telefonszám és cím, és ha valaki nem ad meg minden adatot, és nem fogadja el, hogy a későbbiekben a párt megkeresheti, akkor nem töltheti ki a kérdőívet. A NAIH elnöke szerint szabálytalan, hogy nem lehet az ívet kitölteni és külön hozzájárulni a későbbi kapcsolattartáshoz.

Hozzászólások

Bajnokok Ligája
A négy közé jutott a BL-ben a Manchester City és a Real Madrid
vége / 1 órája
A NATO május 1-jéig megkezdi az afganisztáni misszió erőinek kivonását
Felismerték, hogy nincs katonai megoldás az Afganisztán előtt álló kihívásokra – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapám és apósom VERCSE JENŐ a Hőerőmű vállalat volt dolgozója 82 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Búcsúztatása a pécsi köztemető Szent Mihály kápolnájában 2021. április 17-én, a 13 órakor kezdődő gyászmise keretében lesz. Ezt követően 13.30 órakor kísérjük utolsó útjára. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik VARJAS ISTVÁNNÉ temetésen részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
"Egyetlen pillanat ölte meg szívedet, Melyben nem volt más, csak szeretet. Hiába hordjuk sírodra a virágot, Eltemetik veled az egész világot." Fájó szívvel tudatjuk, hogy BASKI KÁROLY magyarsarlósi lakos, 75 éves korában 2021. április 1-én, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. április 16-án, 11 órakor lesz a magyarsarlósi temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik jelenlétükkel megtisztelik, és azoknak is, akik csak gondolatban tudnak elbúcsúzni tőle. A gyászoló család
"Múló világ felett, Tűnő nap temetőjén Örökké fölragyog Az isteni verőfény És él a bennünk élő égi törvény.” (Juhász Gyula: Nincs halál…) Szomorúan, de az isteni gondviselésben bízva tudatjuk, hogy édesanyám, nagymamánk, dédnagymamánk, testvérem, anyósom, rokonunk DR. HÁMORY LÁSZLÓNÉ Tóth Irén 2021. április 6-án csendesen, és megbékélt szívvel visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2021. április 17-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető Szt. Mihály kápolnájából. Előtte 12 órakor szentmisével búcsúzunk tőle, melyet a jelenlegi járványügyi szabályok szerint kis létszámmal, zárt körben lehet megtartani. A covid helyzet miatt kérjük a részvétnyilvánítások mellőzését, a megjelenést egyben részvétnyilvánításnak tekintjük. A gyászoló család
"Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LAKATOS JÁNOS (Csana) kozármislenyi lakos 2021. március 31-én, 78 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Végső búcsúztatása 2021. április 16-án 15 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Gyászolják: felesége, lánya, fia, unokája, testvérei, sógornői, keresztlányai és a széleskörű rokonsága
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ZÓKA BENJÁMIN Béni MÁV nyugdíjas 74. évében elhunyt. Temetése 2021. április 16-án 13.30 órakor lesz a Pécs-Somogyi temetőben. Gyászoló szerettei
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva, tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy LIPPAI TIBOR KÁLMÁN 65 éves korában váratlanul eltávozott közülünk. Temetése 2021. április 15-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk SZILÁGYI TÍMEA pécsi lakos, 55 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 15-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FINANCSEK KÁLMÁNNÉ 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 16-án 15 órakor a pécsi köztemetőben lesz. Kérjük koszorút ne hozzanak. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapám SŐRE JÓZSEF türelemmel viselt, hosszú szenvedés után 91 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 19-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédink NÉMETH LÁSZLÓNÉ Böngyik Ilona 87 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására 2021. április 16-án 13.30 órakor kerül sor a pécsi köztemető nagy dísztermében. Gyászoló szerettei
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk MOZSGAI JÓZSEF temetésén jelenlétükkel megtisztelték, és azoknak is, akik csak gondolatban tudtak elbúcsúzni tőle. Külön köszönetet mondunk a drávasztárai Vadásztársaság tagjainak. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KOVÁCS ZOLTÁNNÉ Halász Gizella 82 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 16-án 12.30 órakor a pécsi köztemető urnacsarnokából lesz. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatom, hogy szeretett édesanyám TUZA ZOLTÁNNÉ Kaszás Mária életének 61. évében elhunyt. Temetése 2021. április 16-án 14 órakor lesz a baksai temetőben. Gyászoló szerettei
"Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, ha látni akarunk, felnézünk az égre. Csillagok útján utazol tovább, Ott várj ránk, ha a mi időnk is lejár." "Szívünk egy darabja vagy, amit 7 éve nem lehet pótolni." Fájdalommal emlékezünk FLASKA AMBRUS BALÁZSRA Szerető édesanyád és Laci, gyermekeid: Bence és Nimród, szeretteid és barátaid