Postabontás

2010.09.05. 09:00

Hiányzik a Nádor, a Balokány, a Rózsakert, a Caflisch

Nekem nagyon hiányoznak ezek a pompás, egyedi hangulatú létesítmények, s nagyon zavar, hogy szárnyaszegetten, szomorú mementóként ott állnak az élő-nyüzsgő város különböző pontjain, mint a múlandóság és értékvesztés kijózanító felkiáltójelei - írja egyik olvasónk.

L. Gy., Pécs

Szeretem szülővárosomat Pécset, ezt a gyönyörű, hangulatos és sokszínű ékszerdobozt, kanyargós utcáival, tágas tereivel, a Mecsekről lenyúló lankáival, valamennyi kincsével. Nagyon örülök az utóbbi évek olyan eredményeinek, mint a városfal rekonstrukciója az elkerülő úttal, a Cella Septichora feltárása és a Szent István tér megújítása, a várfal menti sétányok megnyitása, no meg a kulturális fővárosi számtalan – részben még folyó – beruházásának megvalósítása, hisz ezek révén szépült, gazdagodott a település. Ám azok számára, akik régóta ismerik, s átélték korábbi korszakait, sokat mondanak az ilyen nevek mint: Nádor Szálló, Balokány-liget, Rózsakert, Susogó, Tiszti Klub, Caflisch Cukrászda, melyek közül ma már egyik sem működik.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A Nádor Szálló kávéháza egykor
[/caption]

Nekem nagyon hiányoznak ezek a pompás, egyedi hangulatú létesítmények, s nagyon zavar, hogy szárnyaszegetten, szomorú mementóként ott állnak az élő-nyüzsgő város különböző pontjain, mint a múlandóság és értékvesztés kijózanító felkiáltójelei.

A Nádor szálló története városszerte közismert. Az üvegkupolás éttermét és az ország utolsó igazi kávéházát – híres gobelinjével – magába foglaló vendéglátó intézményt hosszú évekkel ezelőtt bezárták.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A Nádor Szálló kávéháza ma. Márványasztalok és kávégép helyett a mélygarázs Széchenyi téri, immár teljesen felesleges bejárója
[/caption]

A Hungarhotels megépítette a Palatinusszal közös föld alatti garázst, aztán leálltak a munkálatok. A közben lefestett homlokzat Patyomkin-falai mögött – kényszerhasznosításként – ma kiállító terem működik.

A Balokány-liget városi uszodájával, halastavával és parkjával egykor a város üde színfoltja volt. Aztán az állagmegóvások elmaradtával évtizedek alatt megkopott, fényét és varázsát vesztette. Évekkel ezelőtt egy valamiféle aqua-cég azt ígérte, hogy ott – a kulturális főváros indulásáig – új uszodát épít és rendezi a környezetet. Eredmény: a széttöredezett betonlapok arasznyi repedésein buján elszaporodott gaz és szemét- meg törmelékhalmok…

Az egykor szép időket megért Rózsakert vaskapuját évek óta lakat zárja. Tavaly a szezon végén kinyitott, s az az örömteli hír járta, hogy felújítás után újra üzembe helyezik! Aztán tavasztól megint lakat fityeg a vaskapun…

A Helyőrségi Tiszti Klub emeleti kultúrtermében valaha nagysikerű előadások, koncertek tanúi lehettünk, s a kerthelyiségben a híres Pagony-együttes játszott. Mára a bejárati vasrács ott is zárva található. Tavasszal lehullott a vakolat egy darabja, felállványozták, a legszükségesebb javításokat elvégezték, és kész.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Az ország egyik legrégebbi cukrászdája is bezárt
[/caption]

A Caflisch Cukrászda – állítólag – a magas bérleti díj miatt zárt be. (Akkoriban – megszámoltam! – a Király utcában 13 bérlemény volt zárva, s hirdette magát új gazdát keresve!) Azóta az egykori cukrászdától 25 méterre újabb nyitott, s szemlátomást jól működik!?

Az egykori neves, Mecsek-oldali, hangulatos nyári vendéglő – a Susogó – néhány éve minden előjel nélkül bezárta kapuit.
Amíg nem késő, meg kellene oldani e közismert, patinás helyek, épületek hasznosítását, működtetését, állagának megóvását.

Ismerem a város problémáit, gazdasági nehézségeit. Tudom, hogy további építések, üzemeltetési kiadások végsőkig feszítik az amúgy is túlterhelt költségvetés vékony kereteit. Na de ölbe tett kézzel mégsem nézhetjük, hogy tönkremennek gyönyörű értékeink. Ismeretes, hogy a régi állami tulajdonú objektumok közül ma számos magánkézben van, melyekre nincs közvetlen ráhatása a közérdeket megvalósítani kívánó központi akaratnak.

De hát egy hatékony városvezetés megtalálhatná azt az ösztönző-kényszerítő megoldást, mely jó irányba serkentené, aktivizálná a tulajdonosokat és befektetőket. Ez a helyzet ugyanis már közügy, melyet súlyának megfelelően felelősen és hathatósan kell képviselni, kezelni és sikerre vinni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!