Ezt a szobrot nem lehet lerombolni, mert az emberek fejében van a talapzata

Én is aláírtam a szobor lebontását követelő petíciót, aztán azt gondoltam, hogy úgysem fogják elvinni, de ha elvinnék, sem lenne rendben a dolog, mert ami megtörtént, az megtörtént. Ha egy költő anno írt egy Rákosit dicsőítő verset, azt sem lehetett kitörölni, és ez is hasonló. Ha megsemmisítjük, akkor a hiánya lesz a jel – a fejekben ott fog működni. Ha majd egy következő kormányzat idején lebontják, akkor a rákövetkezőn csak azért is visszaviszik, és sosem lesz vége. Én köztéri szobrot többé nem vitetnék el sehonnan – a Horthykat és Lenineket is kint hagynám a helyükön, mert ők is mi vagyunk, mi tűrtük el, választottuk meg, kergettük el stb. őket, hatottak a nevelkedésünkre, akár azonosultunk, akár ellenazonosultunk velük. Nem hazudhatjuk el az életünket, szembe kell nézni a társadalmunkkal és a múltunkkal. A WS-szobor szimptomatikus. Nem lehet lerombolni, mert az emberek fejében van a talapzata. Valamit viszont kezdeni kell vele.

Én azt javaslom, hogy indítsunk mozgalmat a szobor kezelésére. Érjük el, hogy egy pályázaton rendes zsűri által elfogadott mű felülírja, átkomponálja, megegye, idézőjelbe tegye a meghagyott szobrot. Csináljunk neki kontextust, amiben ő már csak mellékszereplő, csak motívum. Tehát rakjunk valamit mellé, fölé, köré, hozzá – ez lehet szobor, írás, zenemű, installáció rozsdás vasból, műanyagból, üvegből, és lehet mindezek kompozitja. Az alkotónak ez komoly feladat lesz, de megoldható – WS-hez közel állt az irónia, sőt, az irónia volt a lételeme. Ez a kulcs, így lehet csinálni WS-hez méltó szobrot, ami a jelenlegi bronzvalamit is békében magába fogadja.