Olvasói levél

2018.03.05. 18:00

Sétány épülhetne a Kálvária-dombon

A Kálvária-dombon nyár végén tett látogatásom során kiábrándító volt, amit tapasztaltam.

A felújított lépcsősor és a „Nyolc boldogság terasza” megőrizte az eredeti állapotát. A környezetében és a terasz előtt magasra nőtt fák miatt szinte semmi sem látszott a beígért látványosságokból. A parknak nevezett rész a védett fák túlburjánzása miatt egy áthatolhatatlan dzsungel benyomását keltette – különösen vonatkozott ez a Péter utca felé vezető sétányra, átjáróra. Most, hogy a fák megszabadultak lombkoronájuktól, olyan rejtélyek tárultak a szemlélődő elé, ami felveti a gondolatot, hogy ebből a „gyöngyszemből” egy idegenforgalmi látványosságot kellene létrehozni, mint például a tihanyi apátsági templom melletti sétány.

A hegy nyugati oldalán egy hosszan elnyúló – akár a Péter utcáig tartó – sétányt kellene kialakítani, védőbástyával. Esetleg számításba jöhetne egy kilátó, a terasztól alig pár méterre található magasabb domb tetején. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a lépcsősor végének közelében két olyan vízgyűjtő mélyedés (tölcsér) található, amely a mészhegységekre jellemző barlangképződményt hozhat létre, és talán ez lehet az oka az alagút mennyezetéből lecsöpögő víznek. Végezetül, ennek a munkának a tartósságát akkor lehetne hosszú távon megőrizni, ha gondoskodnának folyamatos őrzéséről, karbantartásáról. Ezért hozták létre őseink a gondnoki lakást, amelyben ma egy cég tevékenykedik.

T. F.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!