Emberségből jelesre vizsgáztak az igazoltató rendőrök

Egy verőfényes tavaszi napon a robogómmal repesztettem (már amennyire a viharvert, öreg Yamahámtól telik, max. negyvennel) az Építők útján. Muszáj volt valamiért elugranom otthonról, s mivel közben az online tanítás gyötrelmeit tovább nyögték a gyerekeim, sietnem kellett vissza, így hát sebtiben, melegítőben, papucsban kaptam magamra a bukót, s már rúgtam is be a mocit.

Szóval, az Építőkön húztam a gázt, amikor feltűnt mögöttem egy fehér Skoda, ami nem is akart megelőzni. Perceken át jött utánam, aztán villogó fel, sziréna be. Először nem is vágtam, hogy mindez nekem szól, de aztán rájöttem, hogy bizony de.

Félrehúzódtam, s már szállt is ki két fiatalember az elfogó autóból. – Valami gond van? – kérdeztem csodálkozva. – Van bizony. Törött a hátsó lámpája és az irányjelző sem működik megfelelően, így nem lehet részt venni a közúti forgalomban. Legyen szíves, adja át az iratait.

Na, ekkor már pontosan tudtam, hogy tényleg gond van, s nem is kicsi. Merthogy az még csak hagyján, hogy a lámpa valóban törött, az index meg lényegében használhatatlan, de a nagy sietségben az okmányok jó része sincs nálam. Adásvételi? Biztosítási papír? Ugyan. Az egyetlen jó hír az ügyem állása szempontjából az volt, hogy a szonda legalább negatív (hát persze).

Miközben egyre többen nézték a jelenetet, a továbbra is villogó rendőrautót, meg a lekapcsolt slampos figurát (ez volnék én), átfutott az agyamon, hogy ez a kis kiruccanás még nagyon sokba is kerülhet nekem. Ugyanez a rend­őrök fejében is megfordult, sőt, közölték is, hogy feljelentenek. Kinyögtem néhány összefüggéstelen mondatot, hogy elintéznivalók, otthon meg a két gyerek, sietnem kellett, nem gondoltam a papírokra, tudom, hogy a lámpa törött, meg is akartam már csináltatni, meg egyáltalán, tuti, hogy nem loptam ezt a motort.

Annak dacára, hogy monológomnak se füle, se farka nem volt, úgy tűnik, megsajnáltak. – Mondjon egyetlen nyomós érvet, hogy miért ne jelentsük fel – mondta egyikük. S akkor én mondtam: – Azért, mert ma van a születésnapom! Na, erre aztán elkerekedett a szemük, egy gyors pillantást vetettek a személyire, amiből láthatták, hogy hát tényleg aznap volt.

Elmosolyodtak, aztán elengedtek, miután lelkemre kötötték, hogy csináltassam meg a hibákat, meg legyenek nálam a papírok, mert ha még egyszer így találkozunk, másképp ér véget a történet. Még boldog születésnapot is kívántak, aztán ott hagytak. Én még percekig csak álltam ott, az út szélén, míg úrrá lettem magamon, s el tudtam indulni hazafelé. Nagyon jó lecke volt. Ezúton is köszönöm!

Név és cím a szerkesztőségben