szponzorált tartalom

2020.09.17. 10:00

Sikeres projekt zárult Babarcon

Az elmúlt két évben számos program valósult meg Babarcon, melynek köszönhetően az egyébként is aktív civil közösségek még nagyobb szerepet kaptak a falu életében.

A jövőben nagyobb hangsúlyt fektetne az önkormányzat a civil közösségek erősítésére és megtartására, ugyanis az elmúlt két évben zárult projekt megvalósításakor is megmutatkozott, hogy a községben aktív közösségek vannak.

– Olyan értékei ők a településnek, melyet minden erőnkkel meg kell tartanunk és támogatnunk kell a tevékenységüket – fogalmazott Pécsi Sándor, Babarc polgármestere. Az Emberi Erőforrások Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósított „Tanulva élni – Készségek és attitűd fejlesztés Babarcon” című projekt részeként többek között gasztronómiai, informatikai, környezetismereti tanfolyamokon, valamint kézimunka- és textilkészítő szakkörökön vehettek részt a lakók, a programba pedig bevonták a Kert és Bor Barátok Körét, a Német Nemzetiségi Tánccsoportot, az Ifjúsági Fúvós Zenekart, a Babarci Szivárvány Énekkart, akik a nyelvgyakorlásban, baba-mama klubok szervezésében, illetve fúvószenei és nemzetiségi tánctábor megrendezésében segítették a projekt megvalósulását.

A községvezető szerint vissza kell hozni – az elmúlt években, évtizedekben méltatlanul alábecsült – a vezetők tekintélyét, tevékenységükkel ugyanis olyan megbecsülést érdemelnének, mint régen, amikor köztiszteletnek örvendtek az egyesületek, civil szervezetek kiválasztott irányítói.

Új karnagyot keres a fúvószenekar

Tavaly ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját a Babarci Fúvószenekar. Repertoárjukban hazai és külföldi német fúvószenekari számok, továbbá komolyzenei művek, feldolgozások, valamint könnyűzenei művek és feldolgozások szerepelnek, melyek a mai napig gazdagítják a helyi és környékbeli nemzetiségi, hagyományőrző rendezvényeket. A fél évszázados, számos kitüntetést kapott zenekar története a már 80 éves Ahmann György karnagyhoz kötődik, aki azonban már szeretné nyugalmas éveit tölteni, így a zenekar most új karnagyot keres, aki felelősségteljesen irányítaná tovább a zenészeket.

Hamarosan megújulhat az ifjúsági klub épülete

Június közepén adták át a megújult babarci óvoda épületét. A TOP-pályázati programban elnyert összeghez – az időközben megemelkedett kivitelezői költségek miatt – önerőt is kellett biztosítania az önkormányzatnak, ez meglehetősen kimerítette az idei fejlesztési keretet. Ennek ellenére természetesen folytatódnak a munkálatok a faluban. A tervek szerint még az idén megújul az ifjúsági klub egy korábban elnyert pályázati támogatásból. Elvégzik az épület energetikai korszerűsítését és a belső tereket megújítják. A Magyar Falu Program keretében nyert támogatásból folytatódik a Béke utca járdájának felújítása az óvodától a Munkás utcáig.

A polgármester mindezeken kívül bízik benne, hogy a még elbírálás alatt álló pályázatok is pozitív elbírálásban részesülnek. A Magyar Falu Programban a hivatal és a temető ravatalozójának felújítására pályáztak, illetve egy új falubusz beszerzésére. Ez utóbbira lenne talán a legnagyobb szükség, hiszen a jelenleg használt jármű már 12 éves és az idéntől falugondnoki szolgálat beindításával még jobban kihasználják.

A községben várják az M6-os autópálya folytatásának építését is, hiszen ezzel párhuzamosan épül majd a falu határában egy autópálya-mérnökség is.

A település vezetői

A község polgármestere Pécsi Sándor, alpolgármestere Schnell Rajmund. A képviselő-testület további tagjai: Virág Istvánné, Gayer Norbert és Ratting Csaba. A Babarci Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője dr. Lévai Bálint. A német nemzetiségi önkormányzat elnöke Käsz Józsefné. A Babarci Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Andrics Barbara. Falugondnok: Ritzlné Korsós Henriett. Háziorvos: dr. Tóth Gábor István, védőnő: Kraftné Péter Edit. Az iskola vezetője Izsákné Hárich Anikó, az óvoda vezetője Wöfling Anett. A sportegyesület elnöke Schnell Rajmund, a polgárőr-egyesületé Hegedűs Gábor. A Magyar-Német Baráti Kör Tánccsoport vezetője Wöfling Anett. A fúvószenekar vezetője Ahmann György. A Dorfmusikantan zenekar vezetője Wöfling András, a Szivárvány Kórus vezetője Gayerné Ferencz Mária, a nyugdíjasklub vezetője Pesti Tiborné.

Ezek is érdekelhetik