Sors Tamás körül felpezsdült az élet - interjú

Mindennél beszédesebb tény: hétfőn negyedik próbálkozásra sikerült elérnünk Sors Tamást. A friss aranyérmes körül hirtelen felpezsdült az élet.

– Most tudunk beszélni?
– Igen, nyugodt helyen vagyok.

– Nagy lett hirtelen a pörgés.
– Hát, mi tagadás, nekem is hozzá kell még szoknom. Másfél hónapja alig ismertek, most meg mindenki velem foglalkozik.

– Gondolom, sok ismerőse is lett hirtelen.
– Ha arra gondol, amire én, akkor azt mondhatom: az elmúlt három hétben úgy százhúszan „jelöltek ismerősnek”.

– De azért sejtette, hogy ez lesz, nem?
– Persze, és alapvetően nincs is ezzel semmi gond. Úgy vagyok vele, hogy az én eredményeimen keresztül most több figyelmet kapnak a sérült sportolók.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Sors Tamás a magyar küldöttség legeredményesebb tagja volt Pekingben (fotó: Laufer László)
[/caption]– „Sérült sportolók”?
– Igen, ez az elnevezés szimpatikusabb, mint a „fogyatékos”. Annak van még mindig egyfajta szitokszójellege. Egyébként különösebben az sem zavar. Már hozzászoktam. Ennél rosszabb, amikor sajnálni kezdenek.

– Találkozik ilyesmivel?
– Persze. Sokan, nagyon sokan nem tudják ezt a helyzetet kezelni. Nekem a jobb alkarom más, mint az átlagos – van, aki úgy csinál, mintha észre sem vette volna, más meg állandóan segíteni próbál, kinyitná előttem az ajtót, feladná rám a ruhát.

– És mi a helyes hozzáállás?
– Nem tudom. Ha a fenti kettő közül kell választani, akkor inkább észre se vegye. A legjobb egyébként az, ha természetesként kezelik. Mi, sportolók, úgy kezeljük, sőt, rengeteget viccelődünk is ezzel.

– Viccelődnek?
– Persze. Beceneveket adunk egymásnak. De inkább nem idéznék.

– Rendben, akkor beszéljünk Pekingről! Az arany szinte elvárt volt, hiszen az időeredmények azt mutatták, hogy nagy formában van. Vagy tévednék?
– Hát, az „elvárt” talán egy kicsit erős szó, hiszen a tét azért nagy teher ám egy ilyen, négyévenkénti versenyen. Szerencsére megbirkóztam vele. A többi számban azért sikerült olyan jól úsznom, mert akkorra már nem törődtem semmivel.

– Én most sem törődök semmivel, de szerintem száz méteren harmincat biztosan rám verne.
– Persze van ebben rengeteg edzésmunka is. Kilencévesen kezdtem komolyabban az úszással foglalkozni, Anatolij Petrovval, majd a fiaival, Árpáddal és végül Ivánnal. Nekik köszönhetem, hogy idáig eljutottam. Utóbbi kapcsán el kell mondanom, hogy Pekingben azt is bebizonyította, hogy a lélektanhoz is ért. Bár mindenki azt hiszi, hogy a gyorsúszásnál szakadt el a dresszem, az igazság az, hogy már a pillangó elődöntőjében szétment. Petrov Iván azonban nem árulta el nekem, nem akarta, hogy ezen is idegeskedjek. Bejött a húzása, hiszen aranyat nyertem.

– A dobogón azért, feltételezem, nem ez jutott eszébe.
– Persze, hogy nem. Inkább a közhelyes, de attól még igaz tényezők. Hogy kinek köszönhetem, hogy itt állok. Az edzőim, a család, az úszótársak. Ebben a sorrendben.

– Utóbbiak önnek is sokat köszönhetnek. Egy csapásra reflektorfénybe került a paralimpia, és a sérült sportolók.
– Igen, és ennek én nagyon örülök. Négyévente, amikor a versenyek vannak, mindenki kicsit jobban figyel ránk – és talán most ennek a sok éremnek köszönhetően a közbülső időszakban sem feledkeznek meg rólunk.

– Az eredményekért kapott hatvannyolcmillió forintnak, gondolom, már megvan a helye.
– Igen, az egyik bankban, lekötés formájában. Nincsenek nagy vágyaim, szóval szó nincs arról, hogy most majd veszek egy villát a Mecsek-oldalban. Eddig is boldogan éltem, ezután is úgy fogok. Na jó, egy kis részét azért nem kötöm le hosszú időre, mert a télen mindenképpen el akarok menni valami meleg vidékre.

– Lazítani?
– Á, dehogy. Edzőtáborozni.

Sors Tamás eredményei az edző pénztárcáját is érintették.

– Edzőként összesen 30 milliót kaptam, ami szép összeg – ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár az elmúlt három olimpián adtunk egy-egy bajnokot, a szövetségtől semmi támogatást nem kaptunk. Szóval lesz helye a pénznek. S hogy mi lesz ezután? Ahogy mondani szokták: evés közben jön meg az étvágy – a cél most London!

Az ANK-s Kovács Ervin úszódresszének van egy ötödik negyedik helye is

– Négy döntőt vártam magamtól – nyilatkozta lapunknak Kovács Ervin, aki Pekingben 100 mellen, 50 pillangón, 50 háton és 200 vegyesen is a negyedik helyen zárt. – Ez be is jött, tehát elégedett lehetek, ráadásul három számban is a legjobb időmet úsztam úgy, hogy vállsérülésem akadályozott a felkészülésben. Volt olyan edzés, amelyik hétköznapi fürdőzésbe torkollott: egyszerűen nem tudtam úszni. A dresszemnek egyébként van egy ötödik negyedik helye is: ebben úszott ugyanis Sors Tamás 200 vegyesen.

A pécsi úszó Pekingben már a negyedik olimpiáján vett részt. Az ötödik részvétel azonban kérdőjeles.

– Nincs szó arról, hogy elegem lenne az úszásból, csupán pihenni szeretnék egy kicsit. A 48 millió, amit kaptam, arra elég, hogy elkezdhetek azon gondolkodni, hogy a családommal elköltözzünk a panellakásunkból. London még messze van, addig még visszatérhetek.

Sors Tamás eredményei az edző pénztárcáját is érintették.

– Edzőként összesen 30 milliót kaptam, ami szép összeg – ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár az elmúlt három olimpián adtunk egy-egy bajnokot, a szövetségtől semmi támogatást nem kaptunk. Szóval lesz helye a pénznek. S hogy mi lesz ezután? Ahogy mondani szokták: evés közben jön meg az étvágy – a cél most London! Az ANK-s Kovács Ervin úszódresszének van egy ötödik negyedik helye is – Négy döntőt vártam magamtól – nyilatkozta lapunknak Kovács Ervin, aki Pekingben 100 mellen, 50 pillangón, 50 háton és 200 vegyesen is a negyedik helyen zárt. – Ez be is jött, tehát elégedett lehetek, ráadásul három számban is a legjobb időmet úsztam úgy, hogy vállsérülésem akadályozott a felkészülésben. Volt olyan edzés, amelyik hétköznapi fürdőzésbe torkollott: egyszerűen nem tudtam úszni. A dresszemnek egyébként van egy ötödik negyedik helye is: ebben úszott ugyanis Sors Tamás 200 vegyesen.

A pécsi úszó Pekingben már a negyedik olimpiáján vett részt. Az ötödik részvétel azonban kérdőjeles.

– Nincs szó arról, hogy elegem lenne az úszásból, csupán pihenni szeretnék egy kicsit. A 48 millió, amit kaptam, arra elég, hogy elkezdhetek azon gondolkodni, hogy a családommal elköltözzünk a panellakásunkból. London még messze van, addig még visszatérhetek. Sors Tamás a magyar küldöttség legeredményesebb tagja volt Pekingben (fotó: Laufer László) -->