2009.01.17. 21:07
Knoch Viktor ismét remekelt: második lett 500-on
Pénteki bronzérme után szombaton ezüstöt nyert a pécsi Knoch Viktor a torinói rövidpályás gyorskorcsolya-Eb 500 méteres futamában.
Mivel pénteken, a torinói gyorskorcsolya Európa-bajnokságon a PKSE versenyzője, Knoch Viktor 1500 méteren bronzérmet szerzett, a rövidebb távon is okkal várhattak tőle jó eredményt a pécsi sportszeretők. Ugyan Knoch lapunknak korábban többször is elmondta: az ötszáz métert nem igazán szereti, inkább a hosszabb távok állnak hozzá közel, egy hete, a junior világbajnokságon mégis itt korcsolyázott világcsúcsidőt, tehát az elvárások nem voltak megalapozatlanok.
Szombaton a fiatal pécsi korcsolyázónak jól ment a versenyzés: a selejtezőben, az előfutamban, a negyed- és az elődöntőben is magabiztosan utasította maga mögé vetélytársait. A döntőben rögtön a start után az olasz Nicola Rodigari állt az élre, a pécsi versenyző pedig besorolt mögé – s bár volt néhány támadása, előzési próbálkozása, ez a felállás a célig nem változott. Így Knoch Viktor az Európa-bajnokságon a pénteki bronz mellé egy ezüstöt is „odacsapott”.
Knoch mellett még két magyar jutott döntőbe tegnap. Huszár Erika az elődöntőbeli futamában második lett, s ez a helyezés finálét ért. Huszár egy körrel a cél előtt még vezetett is, az utolsó kanyarhoz másodikként érkezett, végül azonban a hazai kedvenc Arianna Fontana mellett bolgár riválisa is megelőzte, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Futamában ugyan csak az ötödik helyen végzett Darázs Péter, ám egy körrel a cél előtt még az élen haladt, s mivel az utóbb kizárt német Paul Hermann akadályozta őt, a bírók megadták az esélyt a magyar fiúnak, vagyis ő is korcsolyázhatott a döntőben. Itt azonban már nem volt szerencséje, kicsúszott, és a hatodik helyen zárt.
Ma az ezerméteres futamokra és a váltó–döntőkre kerül sor, és ezenkívül este rendezik az úgynevezett szuperdöntőt is, azok részvételével, akik az előző három számban nagyot alkottak. Pillanatnyilag úgy fest, hogy Knoch Viktor is ott lesz a rajtnál.
Szombati eredmények
Férfiak. 500 méter. 1. Nicola Rodigari (Olaszország) 42.254, 2. Knoch Viktor (Magyarország) 42.286, 3. Yuri Congortola (Olaszország) 42.668, …6. Darázs Péter (Magyarország) 1:40.902, 7. Galambos Gábor (Magyarország)
Nők. 500 méter. 1. Arianna Fontana (Olaszország) 45.885, 2. Jevgenyia Radanova (Bulgária) 46.107, 3. Huszár Erika (Magyarország) 46.140, …6. Darázs Rózsa (Magyarország), …17. Heidum Bernadett (Magyarország)