Sport

2010.10.01. 09:02

Szombaton kuparajt a férfipólósoknál

Már megvolt a sorsolás, amikor a Neptun SE visszalépett, így csak négy csapattal rendezik meg a hétvégén férfi vízilabda Theodora Magyar Kupa pécsi csoportmeccseit.

H. L.

– A Neptun OB I. B-s gárda, nem tudott volna beleszólni az első két hely sorsába, a Ferencváros az első számú esélyes, utána pedig mi vagyunk a másodikok – latolgatta az esélyeket Petik Attila, a Pécsi Vízmű PVSK-Füszért vezetőedzője. – Nem lesz egyszerű a továbbjutás, de mindent megteszünk érte. Az angyalföldiek most kerültek fel az élvonalba, az újpestiek pedig meggyengültek a legutóbbi idény óta. A szentesi felkészülési tornát megnyertük, ott már láttam bíztató jeleket. Akadnak még hibák, ezeket azonban fokozatosan kijavítjuk.
Szentesen a legjobb centernek a pécsi Hegedüs Istvánt választották meg, aki a szakosztály honlapján a csapategységet dicsérte.

– A csapatunk nagy erőssége lehet az egymásért való küzdelem. Szentesen aki hibázott, azt kisegítették a többiek, nagyon jól kiegészítettük egymást. A Fradit valószínűleg nem tudjuk megverni, de az Újpest és az ASI ellen kötelező a győzelem. Szerencsés csoportba kerültünk, ezt ki kell használni.
Amióta elszerződött a Ferencvároshoz, Ambrus Tamás, a Pécs régi szakvezetője új csapatával most jár először Pécsett.

– Szívesen jövök vissza Pécsre, mert kellemes emlékeim fűznek ide. Az FTC még alakulóban van, akad egy-két sérült is, ráadásul a máltai bajnokságban szerepeltek most érkeztek vissza. Elégedett vagyok a külföldi pólósaink hozzáállásával. Remélem, hogy mellettünk a pécsi csapat jut majd tovább.

A Theodora Magyar Kupa szombaton délben kezdődik, az első meccset a pécsiek játsszák a Fradival. Petik Attila tanítványai aznap 17 órakor az angyalföldiekkel mérkőznek meg, vasárnap pedig 11.30-kor az Újpest vár rájuk. Az első két helyezett jut tovább.

A csoportok beosztása

A csoport, Kőér utca

ZF-Eger, Groupama-Honvéd, Ybl WPC, OSC

B csoport, Szolnok

TEVA-Vasas-UNIQA, Szolnoki Főiskola-Közgép VSC, Debreceni Cívis Póló VSE, TIPO VSC

C csoport, Pécs

FTC-Fisher Klíma, UTE, PVSK-Fűszért, ASI DSE

D csoport, Szentes

Szeged-Beton VE, BVSC-Zugló, MAFC, Bodrogi Bau-Szentesi VK

ZF-Eger, Groupama-Honvéd, Ybl WPC, OSC

B csoport, Szolnok

TEVA-Vasas-UNIQA, Szolnoki Főiskola-Közgép VSC, Debreceni Cívis Póló VSE, TIPO VSC

C csoport, Pécs

FTC-Fisher Klíma, UTE, PVSK-Fűszért, ASI DSE

D csoport, Szentes

Szeged-Beton VE, BVSC-Zugló, MAFC, Bodrogi Bau-Szentesi VK -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!